kapubanner for mobile

Dragománt olvas és a változásmenedzsmentben képzi magát Magyar Miklós

Három hét egybefüggő szabadságot vett ki nyáron, Dragomán György: Máglya című művét olvasta a pihenés alatt Magyar Miklós, az építőiparban működő VELUX HR igazgatója. A HR-ben szerinte egy vezetőnek kritikus képesség az üzletértés, a digitális kompetenciák és változásmenedzsment. Számára a fő tanulási fókusz a szervezeti rugalmasság és az egyéni megküzdési képességek fejlesztése. Nyári sorozatunk negyedik részében őt kérdeztük.

Magyar Miklós, VELUX, HR igazgató interjú, -

Megy-e nyaralni, hogyan töltődik fel?

Idén is 3 hét egybefüggő szabadságra megyek, mert az a tapasztalatom, hogy ennyi idő lehetőséget ad a teljes kikapcsolódásra, feltöltődésre. A VELUX-nál olyan vállalati kultúrát teremtünk, ahol maximálisan tiszteletben tartjuk a másik pihenését és helyettesítjük egymást, így most, amikor ezeket a sorokat írom, már több, mint két hete nem írtam munkával kapcsolatos emailt. A nyaralás számomra sokféle tevékenységet ölel fel a szeretteimmel közösen. Van benne passzív feltöltődés sok úszással, olvasással, játékkal, de a kirándulás, városnézés és több évtizedes barátokkal töltött pár napos kikapcsolódás is fontos része.
 
Mit olvas? Ajánljon valamilyen szakmai irodalmat, amit olvasni tervez vagy az elmúlt időszakban olvasott?

Bár szeretem követni a nemzetközi szakirodalmakat, cikkeket, könyveket, de a szabadságom alatt általában ezt elengedem, hogy teljesen ki tudjak kapcsolni. A mostani nyár Dragomán György könyveivel telik, éppen a Máglya című könyve végén járok. Mindenkinek örömmel ajánlom, mert engem teljes mértékben beszippantott, magával ragadott, ami a nyári pihenés során számomra kincset ér. Egyébként személyesen úgy tapasztalom, hogy sokszor a legjobb szakmai gondolatok nem szakmai könyvekből érkeznek. Szakmai könyvek közül legutoljára a„Change your questions, change your life” című könyvet (szerzője Marilee Adams - a szerk.) olvastam, amely a helyes kérdezés erejéről és az általuk elérhető változásról, eredményekről szól. Coach-oknak, de vezetőknek, változásirányítóknak is hasznos gondolatokat tartalmaz.

Mit gondol, mely folyamatok lesznek hatással leginkább a szervezeti működésre HR szempontból az év további részében?

Számtalan nagy horderejű témát fel lehet sorolni, kezdve az AI elterjedésétől a munkaerőpiaci kihívásokon keresztül a home office hatásáról a vállalati kultúrára, értékekre. Éppen emiatt úgy gondolom, hogy szervezeti szempontból nem csak az egyes specifikus kihívásokra kell választ adni, hanem a munkatársakat, egyéneket kell segíteni abban, hogy az elképesztő sebességgel érkező változásokat kezelni tudják, a mentális jólétüket és egészségüket megőrizhessék és megtalálják magukat, önazonosak maradhassanak ebben a változó környezetben. Nem gondolom, hogy kevesebb változás jönne ezután, vagy akár, hogy ezek sebessége lassulna – sőt! -, így nekünk kell alkalmazkodni, illetve új technikákat, megküzdési stratégiákat alkalmaznunk. Ezen kompetenciák kialakításában, fejlesztésében a HR-nek nagy szerepe van, de maga a kihívás rendkívül összetett és a teljes szervezet, az összes vezető együttműködését igényli a megoldás.
 
Milyen területen kell egy HR vezetőnek fejlődnie, hogy tartani tudja a lépést? Mit tervez tanulni a következő időszakban?

Azt gondolom, hogy ez részben iparágfüggő (gondoljunk akár a gyártásra, kereskedelemre, vagy a szolgáltató központokra) és a megélt szakmai kihívások nagyban változhatnak cégenként, illetve vállalati kultúrától függően is. Ha azonban általános kompetenciákat nézünk, akkor szerintem bármely HR-vezetőnek továbbra is kritikus marad az üzletértés, illetve a HR tevékenységének lefordítása az üzlet nyelvére, számokra. Szintén középpontban marad adigitális kompetenciák fejlesztése, amely kulcs marad a komplexitás csökkentésében, a szervezeti alkalmazkodó készség fejlesztésében, a hatékonyság és sebesség növelésében. A gyorsan változó környezet és technológia miatt aváltozásmenedzsment is kiemelt terület, mert itt a HR-nek katalizátor szerepet kell betöltenie, de egyúttal hidat kell képeznie a stratégia és a szervezet között, hogy minden munkatárs pontosan értse a változások okát, jelentőségét és irányát. Végül, de nem utolsó sorban, egy ilyen piaci környezetben a HR-vezetőknek folyamatosan jelentős szerepe marad abban, hogy egyensúlyt teremtsenek az üzlet és a munkatársak között, mindkettőt támogatva, együttesen előre mozdítva a szervezetet.

Személy szerint számomra az egyik fő tanulási fókusz jelenleg a változásmenedzsmenthez kapcsolódik, ez pedig a szervezeti rugalmasság fejlesztése párhuzamosan az egyéni szintű megküzdési képességek támogatásával.

Eddigi nyári HR vezetői interjúink:

A munkamániás dolgozó illúzió - Fekete Balázs, az ALTEO Nyrt. HR vezetője

Közös élmények és a vitorlázás jelent feltöltődést - Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója

Jóllét helyett jön az egészséges szervezet - Gazdag András, a Schaeffler HR igazgatója

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
HR trendek 2026

Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés... Teljes cikk

Sikervakságban szenved a HR szakma

Továbbra sincs a HR stratégiai szerepben a legtöbb cégnél, inkább végrehajtó. Önelégült, szakmai kábaság terjed. Hiányzik a szakmai vita,... Teljes cikk

Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával

Kulcsfontosságú lesz az érzelmi intelligencia vezetői és csapatszinten egyaránt, valamint tovább bővítik a többnyelvű e-learning rendszert a... Teljes cikk