kapubanner for mobile

Sztrájk a csehországi Skodánál

Egyetlen új személygépkocsi sem kerül le kedden a Skoda Mladá Boleslav cseh autógyár szerelő szalagjairól, mert a gyár alkalmazottai sztrájkot hirdettek mára.

Szakértői becslések szerint a Skoda vesztesége mintegy 55 millió korona lesz. A gazdasági szakemberek ugyanakkor nem zárják ki, hogy a Skoda gyárban keletkezett konfliktus kihathat az egész cseh gazdaságra.

A szakszervezetek és a német Volkswagen konszernhez tartozó nagyon sikeres cseh autógyár vezetése közti utolsó egyeztető tárgyalás az idei béremelések mértékéről hétfőn délután nem hozott eredményt - közölte a cseh közszolgálati televízió. Az értesülést később Jaroslav Hasek, a Skoda gyár szóvivője is megerősítette.

A Skoda gyár alkalmazottai a cég rendkívül sikeres gazdasági eredményeire hivatkozva 15 százalékos béremelést követeltek, míg a cégvezetés csak tíz százalékot volt hajlandó adni. A különféle kiegészítő megállapodásokkal azonban az alkalmazottak általános átlagbére mintegy 13 százalékkal emelkedett volna. A szakszervezeti követelés teljesítése után azonban a növekedés 17 százalékos lenne. Miután pénteken a szakszervezetek a Skoda ezen ajánlatát is elutasították, a cég vezetése visszavonta a tíz százalékos béremelésre vonatkozó javaslatát, s hétfőn már csak a korábbi 7,5 százalékos emelésről volt hajlandó tárgyalni.

"Pénteki ajánlatunk olyan nagyvonalú volt, hogy nem volt semmiféle ok a sztrájkra. Annál nagyobb béremelést elfogadni felelőtlenség lenne a Skodával szemben" - magyarázta újságíróknak a cégvezetés álláspontját Martin Jahn, a Skoda személyzeti igazgatója. A szakszervezet viszont azzal érvel: Csehországban ugyanolyan magas a cég alkalmazottainak a munkatermelékenysége, mint Németországban, bérük mégis negyede, s ezt nem tudják elfogadni.

A Skoda autógyárban jelenleg mintegy 27 ezren dolgoznak, s az átlagos bruttó kereset 22 ezer korona, kétezerrel magasabb, mint az országos átlag. Hasonló bérviták miatt legutóbb két éve volt sztrájk a Skodában. Akkor minden műszak egy óráig állt, most műszakonként 2,5 órásra tervezik a munkabeszüntetést. Az sem zárható ki, hogy a sztrájk a következő napokban folytatódni fog.

A médiákban megszólalt gazdasági elemzők eltúlzottnak tartják az autógyár alkalmazottainak a bérkövetelését, s úgy vélik: teljesítésük esetén ez kedvezőtlen hatást gyakorolna a cseh gazdaságra, hiszen a skodások példáját más, hasonló helyzetben lévő cégek alkalmazottai is követhetnék. A felgyorsuló bérnövekedés az elemzők szerint elbocsátásokhoz, árnövekedéshez, inflációhoz és a gazdasági növekedés ütemének a mérséklődéséhez vezethetne.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk