Sztrájkbizottság állhat fel a Tescónál
Az érdemi bérmegállapodás kikényszerítésére megkezdte a sztrájkbizottság felállításának előkészítését a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescónál - nyilatkozta Sáling József, a KASZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
Sáling József emlékeztetett arra, hogy hétfőn tartották meg az első hivatalos bértárgyalást a 2011. évi bérfejlesztésről a Tescónál a területen működő két szakszervezet és a munkáltató részvételével. A KASZ elnöke szerint a munkáltató 4 százalékos átlagos bérajánlatához nem kaptak elegendő adatot, ezért kiegészítést kértek. A szakszervezet azt szeretné, ha legalább az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása, a 4-6 százalék közötti béremelés meglenne az idén, de szerintük az eddig ismertetett feltételek alapján a bérfejlesztés mértéke nem éri el a munkaadó által megajánlott 4 százalékot sem - mondta Sáling József.
A szakszervezeti vezető utalt arra, hogy miközben a központi apparátus július elsejétől már megkapja a béremelést, a hálózatban dolgozók csak októbertől részesülnének fizetésemelésben. Tisztázták azt is, hogy a Tesco nem kívánja béresíteni a cafeteria elemeket. Megállapodtak abban, hogy a jövő évi adó- és egyéb változások ismeretében visszatérnek a bérekre. Az egyeztetést pénteken folytatják, azonban a KASZ is létrehozza a sztrájkbizottságot, mert úgy látják, érdemi bérmegállapodást ezzel lehet elérni - tette hozzá Sáling József.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon