Sztrájkkal felelnek a dolgozók a Hibernian leépítésére
Közel 600 dolgozóját készül elbocsátani az ír biztosító óriás, a Hibernian, mivel a költségek csökkentése érdekében az indiai Banga-lore-ba kívánja áthelyezi tevékenységét. A szakszervezet egyórás sztrájkot hirdetett.
Írország legnagyobb biztosítótársasága, a Hibernian tegnap bejelentette, hogy 2200 fős munkaerő-állományából 580-at elbocsát, és áttelepíti bizonyos tevékenységeit az indiai Banga-lore-ba. A mintegy 1600 Hibernian-alkalmazottat képviselő Unite szakszervezet egyórás sztrájkkal tiltakozik a döntés ellen, és relokációs megoldást sürget - olyat, mint amit a Wexfordba áttelepülő Eagle Stars-nál, a Kilkenny-be "költöző" VHI-nál vagy a Donegalba "kiránduló" Allianznál is sikerült elérnie. A vállalat állítása szerint azonban már megvizsgálta ennek lehetőségét, és csak ezt követően döntött a létszámleépítés mellett.
HREO
HREO
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?