Sztrájkolnak a miskolci közösségi közlekedés dolgozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.
A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét. A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat - főleg Miskolc külső részein - amelyre órát kell várni.
Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók.
Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.
A társaság kedden egyébként már jelezte: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak.
Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?