Sztrájkolni készülnek a műtősök Szegeden
Megelégelte másfél hónapja az ingyen ügyeleteket a szegedi központi műtő 28 fős személyzete. Három hét haladékot adtak a műtősök, de ha nem születik megállapodás, júniusban leállnak a szegedi műtők.
A helyi lap cikkének megjelenése után – a Hvg információi szerint – tegnap reggel egy úgynevezett időegyezség született a "sztrájkolni" készülő ápolók és a munkáltató Klinikai Központ között.
Az Index ma reggeli cikke ezt megerősítette: a dolgozók ebben a hónapban még vállalják a törvényes mennyiség feletti ügyeletet, hogy ne okozzanak ellátási zavart. Ha azonban ez idő alatt nem sikerül pótlékaikról megállapodni, júniustól valóban nem lesz, aki segítse az operáló orvosok munkáját.
Ha nem sikerült volna megállapodniuk az egyetemmel, egész májusban péntek délután fél 4-től másnap reggel fél 8-ig, illetve teljes hétvégén zárva lettek volna a műtők.
Áprilsban a budapesti Péterffy Sándor utcai kórház nővérei tiltakoztak a ki nem fizetett túlóráik miatt, végül Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ígéretet tett a helyzet rendezésére.
Délmagyar.hu/Hvg/Index
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?