kapubanner for mobile

Takarékoskodásra szólították fel a Daimler-vezéreket

Egymás után jelentik be újabb megszorító intézkedéseiket a világ nagy autógyártói. A Daimler AG vezetése belső levélben szólította fel a társaság menedzsereit, hogy ahol csak tudnak, takarékoskodjanak, írja a Napi Gazdaság.

A Stuttgarter Zeitung által kiszivárogtatott hír szerint szükség esetén felülvizsgálják a Daimlernél a tervezett beruházásokat. A körlevél szerint olyan mértékben zsugorodik a piac, amilyenre néhány hónappal ezelőtt senki sem gondolt. Egy másik jelentés szerint a német luxusautó-gyártó fontolgatja az A és B osztályú Mercedesek észak-amerikai forgalmazását, minthogy a kisebb autók népszerűbbé váltak az amerikai vevők körében. A Daimler Kecskeméten éppen ezeket a típusait készül gyártani.

A General Motors (GM) már eddig is több intézkedést jelentett be és a hírek szerint december elején további lépéseket készül bemutatni. Carl-Peter Forster, a GM Europe elnöke úgy nyilatkozott a Welt am Sonntagnak, hogy új alapokra akarják helyezni az anyavállalat európai tevékenységét, és ennek részeként tulajdonrészt ajánlhatnak az Opel-alkalmazottaknak a cégben, áll a Napi Gazdaságban.

Értesülések szerint a GM újra kívánja tárgyalni hitelezőivel adósságai kondícióit, és 43 milliárd dolláros hitelállományának csökkentését tervezi. Emellett meg akarnak állapodni az UAW szakszervezettel egy 7 milliárd dolláros fizetési kötelezettség elhalasztásáról, amivel a cég az UAW nyugdíjasainak egészségügyi alapját támogatja.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek