kapubanner for mobile

Támogatási csalással vádolják a Nokiát

A német kormány felszólította a Nokia konszern vezetőségét: adjon magyarázatot arra, hogy miért döntött bochumi mobiltelefon-üzemének Romániába történő áthelyezéséről.

A Deutschlandfunk rádióállomás által ismertetett közlemény nem tett említést Magyarországról, noha a Nokia korábbi bejelentése szerint az üzemet az év közepén Romániába és Magyarországra helyezik át.

A kabinet közleménye azt követően látott napvilágot, hogy a finn cég szóvivője Helsinkiben korábban bejelentette: nem kíván tárgyalni az üzem további, bochumi működtetéséről. A Michael Glos konzervatív gazdasági miniszter nevében megfogalmazott állásfoglalás ugyanakkor magyarázatot követelt, s haladéktalan tárgyalásokat sürgetett.

A parlament délelőtti ülésén a képviselők pártállástól függetlenül - a jobboldaltól a baloldalig teljes egyetértésben - elítélték a Nokia döntését. Hermann Otto Solms, a Bundestag szabaddemokrata alelnöke egyebek között azt hangoztatta: a Nokia-ügy bizonyítja, hogy az állami támogatások rendszere teljesen helytelen. A finn távközlési cég az elmúlt években a szövetségi, illetve a tartományi hatóságoktól mintegy 90 millió euró támogatáshoz jutott, amit most a német fél visszakövetel. Ezt azonban a Nokia a leghatározottabban visszautasította. A támogatás fejében egyébként a Nokia vállalta, hogy az üzemben 2856 munkahelyet létesít, ez azonban német vélemény szerint nem történt meg. A finn cég elleni vádak olyan élesek voltak, hogy több konzervatív képviselő is egyszerűen támogatási csalással vádolta a finn céget.

Tárgyalásokat kezdeményezett a Nokiával Jürgen Rüttgers, az érintett Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke, de ezt a cég vezetése visszautasította. Előzőleg Rüttgers egy nyilatkozatban kijelentette: a német fél kompromisszumos ajánlatot kíván tenni a Nokiának, vállalva a termelési költségek csökkentését. Rüttgers egyebek között arról tett említést, hogy készek lennének a munkabér-költségeket "a magyarországi szintre" leszállítani. A tartományi miniszterelnök a szövetségi kormány segítségét kérte.

Közben Németországban mind több az olyan hang, amely a helyzetet visszafordíthatatlannak tartja. Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának német vezetője egy rádiónyilatkozatban úgy vélte: kevés a remény a tárgyalásokra, illetve arra, hogy a Nokia megváltoztatja döntését. Schulz szerint azt "a kapitalizmus farkastörvényei", illetve merően nyereségmegfontolások diktálták.

Közben a bochumi üzemben az alkalmazottak ismét felvették a munkát. További tiltakozó megmozdulásokat egyelőre nem terveznek, az üzemi tanács vezetője, Gisela Achenbach szerint ugyanis a politikai erőfeszítések sikerében bíznak.

A Nokia döntése egyébként több mint 4000 németországi munkahelyet fenyeget, köztük a bochumi üzem jelenlegi 2300 alkalmazottjáét, valamint mintegy 2000 beszállító, továbbá úgynevezett kölcsönmunkás munkahelyét.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek