kapubanner for mobile

Távozott posztjáról a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója

Közös megegyezéssel távozott posztjáról a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Haranghy Csaba - tudta meg az MTI a cég többségi tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat képviselőitől szerdán.

Tájékoztatásuk szerint a társaság igazgatósága kedden hozzájárult a vezérigazgató távozásához, s ez a társaság október 2-i közgyűlésén válik véglegessé. A gazdasági vezérigazgató-helyettesből hat éve a cég első emberévé előlépett Haranghyt az igazgatóság azonnali hatállyal, szerdai nappal mentesítette a munkavégzés alól. Feladatait még kedden átadta a befektetők bizalmát élvező Keszler Ferenc gazdasági vezérigazgató-helyettesnek, s azóta elérhetetlenné vált. Az MTI szerdai telefonos megkeresésére nem reagált.

Haranghy Csaba helyzete tavasszal rendült meg, amikor a posztra jelölési joggal rendelkező külföldi tulajdonosok bizalmát elvesztette. A befektetők ekkor engedni kényszerültek a fővárosnak a menedzsmentdíjuk, sikerdíjuk mértékéről folytatott többéves vitában. Ennek részeként a megállapodás hiányában évek óta felhalmozódott hétmilliárd forintos sikerdíjból a francia-német befektetők kétmilliárdról lemondtak, egymilliárd forint pedig osztalékként az önkormányzathoz került. Ezt követően a befektetők álláspontjának megfelelően az igazgatóság megvonta a nyilatkozati jogát Haranghynak, akinek aláírási jogát egy jelképes összegre, tízmillió forintra korlátozták.

A helyzetet korábbi lapértesülések szerint bonyolította az, hogy miközben az önkormányzati tulajdonos egyik képviselője, Demszky Gábor főpolgármester többször is bizalmáról biztosította Haranghy Csabát, a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós (MSZP) hajlott a befektetők véleményének elfogadására. A menedzsmentdíj-vita egyébként a főpolgármester-helyettes érdemeként került nyugvópontra az önkormányzat májusi közgyűlésén.

Hagyó Miklós az MTI szerdai megkeresésére ez ügyben csupán annyit kívánt elmondani, hogy a vezérigazgató-váltás egy folyamat volt. Erről tájékoztatást kaptak az igazgatóságban többségben lévő befektetőktől, akik már a nyáron lépéseket tettek ez ügyben. Hozzátette, hogy a következő napokban, hetekben az önkormányzat egyeztetni fog a befektetőkkel arról, hogy a vezérigazgató-jelölési jogukkal milyen módon kívánnak élni.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a jelenlegi ismereteik alapján nem támogatják Haranghy Csaba felmentését, és részletesen tájékozódni kívánnak a körülményekről. Tarlós István rendkívül furcsának tartja azt, hogy a cégtulajdonos önkormányzat gazdasági bizottságának keddi ülésén az ellenzéki felvetésekre semmilyen tájékoztatást nem kaptak az üléssel egy időben zajló vezérigazgató-váltásról.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek