kapubanner for mobile

Téli közmunkaprogramot indít az Egererdő Zrt.

Téli erdőművelési közmunkaprogramot szervez az Egererdő Zrt., amelyet első alkalommal támogat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium - jelentette be Pallagi László, a társaság vezérigazgatója hétfőn.

A program keretében január 15-e és április 14-e között 47 állástalannak biztosítanak munkát a társaság négy erdészetében, valamint a csemetekertben és a vadaskertben. A napi 8 órás munkáért a minimálbérnek megfelelő 71.500 forintot kapják havonta a dolgozók - közölte Pallagi László.

A program megvalósítását a szaktárca által juttatott 5 millió, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től származó 10 millió forint teszi lehetővé - tette hozzá. A vezérigazgató elmondta, hogy a közmunkások az erdőművelés alapját jelentő vágástakarításban, az úgynevezett újulat ápolásában vesznek részt. Úgy is segítik a dolgozókat, hogy az összegyűjtött, a vágás után fennmaradó faanyagot, kedvezményes áron megvásárolhatják.

Ugyanakkor a téli közmunka után közvetlenül indulhat a nyári program, amelyben több mint 200 dolgozó részvételére számítanak - tette hozzá.

Bálint Attila, a munkaügyi tárca tanácsadója arról szólt, hogy az elmúlt évben 26 ezren dolgoztak állami közmunka programokban, amit a 3 milliárd forintnyi állami támogatáson túl 9,5 milliárd forintos, elsősorban a 400 szerződött partnertől, a többi között a vasúttól, a közútkezelőtől, vagy a vízügyi hatóságoktól származó forrás tett lehetővé.

Mindezen belül 2 milliárd forint jutott erdőműveléssel kapcsolatos közmunkára, illetve 2.700 közmunkás szerzett valamilyen szakképesítést igazoló bizonyítványt. Közlése szerint a január 15-től a téli erdőművelés keretében, 924 ember dolgozik az ország 14 erdészeti társaságánál; ehhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 300 millió, a minisztérium pedig 60 millió forinttal járul hozzá.

Mint mondta, a központi költségvetésből a tavalyi 3 milliárd forinttal szemben az idén 2 milliárd forint használható fel közmunka-támogatásra, ami a szerződő partnerek kiegészítésével együtt, mintegy 16 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé. Ugyanakkor az év során ez akár 10 ezer fővel is bővülhet - mondta a tanácsadó.

Sós Tamás, a Hevesi megyegyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy 2008-ban 577 ember jutott közmunka nyomán jövedelemhez. Ebben a programban élen járt az Egererdő Zrt. 130, illetve az MNV 100 ember foglalkoztatásával. Mindez különösen nagy segítséget jelent a megye hátrányos helyzetű, a Hatvan, Gyöngyös, Eger urbanizációs tengelytől távol eső déli és északi településein - mondta Sós Tamás.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek