Temetésre, sírkőre gyűjt a magyar nyugdíjas
A tini korosztálynak már "öregek", az idősek szerint viszont még előttük az élet. Akkor valójában kik ők, kik alkotják az 50 feletti, ezüst generációt? És mire költik leginkább a pénzüket, illetve mire spórolnak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak a GfK Hungária kutatásainak eredményei.
Az ötven éven felüli korosztályt vizsgálva elmondható, hogy az anyagi lehetőségek és az életkörülmények szempontjából heterogén összetételű csoport, amelynek két alcsoportját érdemes megkülönböztetni. Egyrészt ide tartoznak a gazdaságilag még aktív, magasabb jövedelmű és társadalmi státuszú családok, akik változatos fogyasztást engedhetnek meg maguknak. Másrészt a munkaerőpiacról már kilépett, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok is, akik szerényebb életvitelt folytatnak. A gazdasági aktivitás a KSH adatai alapján meglehetősen eltér az egyes korosztályokban. Amíg az 50-54 év közöttiek háromnegyede aktív, addig az 55-59 évesek közül már csak minden második, a 60-64 éves korosztályban pedig már a 15 százalékot sem éri el az aktívak aránya. (Ez az arány a teljes népességre vonatkozóan 50,3 százalék.)
A legfőbb megtakarítási cél a nyugdíjas évekre való felkészülés
A GfK Hungária 2008-as adataiból kitűnik, hogy amíg a teljes lakosság alig 23 százaléka rendelkezik megtakarítással, addig az 50 évnél idősebbek között ez az arány 30 százalék. A legfőbb megtakarítási cél a nyugdíjas évekre való felkészülés, az 50 éven felüliek egyharmada gyűjt ilyen célból, ami nem meglepő, hiszen számukra már jóval közelebb van a munkaerőpiacról való kilépés ideje. Természetes módon hangsúlyosabb számukra, hogy később is megfelelő életvitelt folytathassanak, mint az, hogy a pénzüket a jelenben lakásuk felújítására vagy üdülésre költsék. A legfőbb célok között második helyen említették a váratlan kiadásokat, erre a korosztály tagjainak egynegyede gyűjt. Harmadik legfontosabb cél a gyermekek jövője, viszont az idősebbek körében ez kevésbé fontos, mint a teljes lakosságban. Szomorú adat, de tény, hogy az 50 év felettiek számára kiemelten fontos, hogy temetésre, sírkőre tegyenek félre.
Összességében elmondható, hogy három aspektusban magasabb a megtakarítással rendelkezők aránya az 50 éven felüliek között, mint a teljes lakosságban: a nyugdíjas évekre, a váratlan kiadásokra valamint a temetésre, sírkőre való takarékoskodás.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 1 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 1 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 2 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 2 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 2 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 3 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 4 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 4 hónapja
- Érkezik a karácsonyi csomag a nyugdíjasoknak – több százan kapnak ajándékot 4 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 4 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 4 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben