kapubanner for mobile

Tömegek tüntettek Prágában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tízezrek tiltakoztak a jobbközép cseh kormány politikája ellen szombaton Prágában. A tüntetők fütyültek, doboltak, kormányellenes jelszavakat kiabáltak, illetve transzparenseket lengettek. Néhány szónok a kormány lemondását is követelte. "Elegünk van ebből a kormányból" - skandálta többször is a tömeg.

A Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció (CMKOS) által szervezett megmozduláson az ország minden részéből érkezett, mintegy 50-60 ezer ember vett részt. Felvonulásuk, majd az ezt követő nagygyűlés órákra megbénította a Vencel tér és környékének forgalmát.

"Nemcsak a szakszervezetek, de számos civil szervezet és több jobboldali gazdasági szakértő is arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány által tervezett reformok nem oldják meg a gazdaság és a társadalom problémáit, hanem elmélyítik azokat" - jelentette ki Jaroslav Zavadil, a CMKOS elnöke. Hangsúlyozta: ha a helyzet nem változik, a szakszervezetek további nyomásgyakorló akciókat szerveznek.

A "Nyissátok ki szemeteket" jelszó alatt zajló nagygyűlés szónokai egybehangzóan élesen bírálták a tervezett nyugdíjreformot, az egészségügyi rendszer átalakítását, az adóreformot és a társadalmi segélyek, juttatások megnyirbálását.

Jan Keller szociológus szerint elfogadhatatlan, hogy a cseh kormány tovább emelné a nyugdíjkorhatárt, s az embereket még akár 70 éves korukban is munkavállalásra kényszerítené. "Ez a veszély fenyegeti az ápolónőket, a tűzoltókat, az orvosokat, a mentőket és még néhány szakmát. Ez elfogadhatatlan" - hangsúlyozta Radka Sokolová, a CMKOS alelnöke.

"Az a veszély fenyeget, hogy az ország élete káoszba fullad" - állította Tána Fischerová neves cseh színésznő és polgárjogi aktivista, aki a nagygyűlést vezette.

A szakszervezeti vezetők szerint a Petr Necas vezette hárompárti koalíciós kormány gyenge és korrupt, ezért nem képes megakadályozni a közpénzek szétlopását, elherdálását. Bírálták a jobbközép kormányt azért is, mert szerintük meg sem próbálja keresni a konszenzust és az együttműködést a baloldali ellenzékkel, a szociális partnerekkel, illetve a széles közvéleménnyel. A kormány tevékenysége következtében az életszínvonal csökkenése fenyegeti a lakosságot - állították a szónokok.

Felmérések szerint a kormány népszerűsége folyamatosan csökken. A legutóbbi májusi országos felmérés azt jelezte, hogy ha most lennének választások, akkor a szociáldemokrata-kommunista baloldal alkotmányos többséget, több mint 120 mandátumot szerezne a 200 tagú képviselőházban.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek