kapubanner for mobile

Tömegesen kérik nyugdíjazásukat az olasz nők

A korhatáremelés miatt tömegesen kérik nyugdíjazásukat az olasz nők. A közalkalmazottak között az idén már 34 százalékkal több nő ment nyugdíjba tavalyhoz képest.

2012. január elsejétől a jelenlegi maximum 61-ről 65 évre emelkedik az olasz nők nyugdíjkorhatára. Az Európai Unió diktálta koremelést korábban a római kormány lépcsőzetesen, 2014-ig akarta bevezetni, a nyáron hatályba lépett gazdasági megszorítócsomag azonban felgyorsította a nyugdíjreformot. A római kormány előrejelzései szerint a módosítás 25 ezer közalkalmazott nőt érint majd.

Addig is az idei év első nyolc hónapjában 34 százalékkal több nő ment nyugdíjba a közalkalmazotti szférából. A tavalyi közel harmincnégy és fél ezerhez képest idén január--–szeptember között majdnem ötvenháromezer közalkalmazott nő fejezte be az aktív munkavégzést -– közölte adatait az Inpdap, az olasz közalkalmazottak nyugdíjintézete.

A nők csendes forradalmáról írt az itáliai sajtó. Határozottabban fogalmazott a legnagyobb szakszervezet, a CGIL közalkalmazotti felelőse, Michele Gentile, aki szerint a nők menekülnek a hirtelen és jelentős koremeléssel szemben, mentve a menthetőt. Az olasz állam váratlanul megváltoztatta a játékszabályokat és kiszámíthatatlanná tette a jövőt -– tette hozzá Corrado Manucci, az Inpdap felügyelőbizottsági tagja.

Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrohamot az is ösztönzi, hogy jövő évtől a végkielégítés kifizetése az eddigi egy összeg helyett részletekben történik. Eddig a korhatárt betöltők évente négy különböző időpontban mehettek nyugdíjba, januártól évente egy nyugdíjkaput vezetnek be. A közalkalmazottakkal szemben a magánágazatban dolgozó olasz nők közül 36,5 százalékkal kevesebben mentek nyugdíjba az év elejétől.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk