Tudatosságra sarkallja a pályakezdőket a válság
Korábban egy frissdiplomás akár 100-150 állásra is jelentkezett, de a válság őket is tudatosságra sarkallja -mondja az újonnan végzettek elhelyezkedését segítő Frissdiplomás Kft. ügyvezetője, aki szerint a legfontosabb, hogy tisztában legyünk céljainkkal, és használjuk ki a rejtett lehetőségeket.
Azt gondolhatnánk, a dühöngő gazdasági válság miatt jelentősen megugrott munkanélküliséggel tavaly szeptember óta a frissdiplomás álláskeresők száma is megnőtt. Mit lehet leszűrni az adatokból?
Az állást kereső pályakezdők száma drasztikusan nem növekedett meg, hiszen a 2007/2008-as akadémiai év végén diplomázók 2008 nyarán, őszén még el tudtak helyezkedni, a munkaerőpiacra - ekkor még nem volt hatása a pénzügyi válságnak. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy félévkor lényegesen kevesebben végeznek, mint az akadémiai év végén. A 2009 januárjában diplomázók viszont érezhetően nehéz helyzetben vannak, sokkal kevesebb állás közül választhatnak, mint a néhány hónappal korábban végzett társaik.
Tehát egyértelműen kijelenthetjük, hogy több frissdiplomás van az álláspiacon, és kevesebb a számukra felkínált pozíció. Kik azok, akik az átlagnál biztosabban el tudnak helyezkedni?
Az álláskínálat szűkössége aktívabbá teszi az álláskeresőket. Korábban is jellemző volt, hogy egy-egy pályakezdő akár 100-150 pozícióra is jelentkezett, az utóbbi időben viszont kezdenek tudatosabbá válni az álláskeresők, jobban kihasználják a lehetőségeiket.
Azállásbörzéken azt tapasztaljuk, hogy azok is bejelentkeznek a személyzeti tanácsadók és az állásportálok adatbázisába, akik csak fél-egy év múlva végeznek, és a korábbiaknál több figyelmet fordítanak az információszerzésre, lehetőségeik feltérképezésére. Ezt mutatja az is, hogy mind a börzéken, mind a hozzájuk kapcsolódó szakmai programokon (pl. próbainterjúk, tréningek, előadások, karrier-tanácsadás) érzékelhetően nő a résztvevők száma.
A hiányszakmában (pl. informatika, néhány mérnöki terület) a válságtól függetlenül is van kereslet a nyelveket beszélő frissdiplomásokra, és nem kell félniük a munkanélküliségtől a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező pénzügyeseknek sem. Még a keresett szakmákban is fontos viszont a reális értékítélet: egy nagyon jó jelöltet is elutasíthat a kiszemelt munkaadó, ha irreálisan magasak az elvárásai.
Feltételezhető, hogy a nagyobb verseny miatt csökkent a frissdiplomások fizetési igénye. Azt is tudjuk azonban, hogy a munkaerő-piaci szereplők nem mindig reagálnak ilyen következetesen a gazdasági folyamatokra.
A frissdiplomások fizetési igényéről 2008 őszi adatokkal rendelkezünk, melyeket az októberben rendezett HVG Állásbörzén kitöltött kérdőívek alapján gyűjtöttünk össze. A felmérés érdekes tapasztalata, hogy míg a diákok bérigényét elsősorban az intézményükben elérhető információk -például tanáraik véleménye- befolyásolják leginkább, a munkaerő-piacra kilépett, már gyakorló szakemberek a fizetési elvárásaikat a szaktudásuk iránti piaci kereslethez is igazítják. Így előfordulhat az a helyzet, hogy egy jónevű egyetemről kikerülő frissdiplomás fizetési igénye magasabb, mint már 1-2 éve a szakmát gyakorló társáé. Egyelőre azonban azt tapasztaljuk, hogy a fizetési igények nem változtak számottevően.
A humánerőforrás-finanszírozási problémák leküzdésére egyre több cég keres munkatársakat az alacsonyabb bérigényű, vagy fizetéssel nem járó gyakornoki pozíciókba. Mutatnak növekedést az elmúlt hónapok adatai ebben a szegmensben?
Egyelőre nem tapasztaljuk a gyakornoki programok gombamód történő szaporodását, sőt azok a cégek sem vesznek fel lényegesen több diákot, akik hagyományosan alkalmaznak gyakornokokat. A munkaadók többségénél nem volt kész forgatókönyv egy ilyen sokkhelyzetre, így a túlélést szolgáló megoldások is csak mostanában születnek meg. Kétségtelenül, a cégek számára nagyon vonzó megoldás az alacsony fizetésért dolgozó gyakornokok alkalmazása, a munkavállalók nem "cserélhetők" le egykönnyen fiatalabbakra, olcsóbbakra. Mi arra számítunk, hogy a diákok iránti kereslet a nyár folyamán mutat majd érzékelhető növekedést.
Az azonban elmondható, hogy a gyakornoki programok azon kívül, hogy szakmai tapasztalatot kínálnak a fiatal pályakezdők számára, bepillantást adhatnak a munka világába és magukban hordozzák az esetleges főmunkaidős állás lehetőségét is. Épp ezért nagyon népszerűek az álláskeresők körében.
Elsősorban életkorukból és rutintalanságukból következik, hogy a pályakezdők hibák sorát követik el az állásvadászat során. Mik a legfontosabbak, amit egy tapasztalattal nem rendelkező fiatalnak szem előtt kell tartania, amikor munkát keres. Mi az, amit a leggyakrabban elrontanak a fiatalok az álláskeresésénél?
Az első és legfontosabb tanács, hogy az álláskeresés legyen tudatos, ne csak vaktában küldözgessék az önéletrajzokat. Sokan elkövetik ezt a hibát, például ugyanazt a motivációs levelet csatolják ugyanannak a munkaadónak két teljesen különböző kompetenciákat igénylő pozíciójához.
Az alábbi főbb lépéseken érdemes végigmenni az álláskeresés során:
A célállás meghatározása, vagyis annak eldöntése, hogy milyen munkakört, milyen feladatot kívánunk ellátni a jövőben.
Az elképzeléseinkbe illeszkedő állások felkutatása minden lehetséges fórumon.
Személyes kapcsolatok feltérképezése, hiszen az állások többségét nem hirdetik meg sehol, a rejtett álláspiac lehetőségeinek kiaknázásához pedig csak az ismerősök segítenek hozzá.
Az álláskeresés tervszerű lebonyolítása céglistával, célállásokkal (érdemes minden beadott jelentkezést összegyűjteni és rendszerezni).
A cégek telefonos megkeresése, amely során érdeklődhetünk arról, hogy mikor kapunk választ a pályázatra, illetve feltehetjük azokat a kérdéseket is, melyekre az állásajánlatból nem kaptunk választ.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy kutatás szerint az AI-képzések segítségével a dolgozók hetente akár 11 órát is megtakaríthatnak a munkaidejükből. Teljes cikk
Miközben 2026-tól betiltják a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban, több nagy szállásüzemeltető panzióvá vagy hotellé minősítve tovább... Teljes cikk
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 2 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 2 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 2 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 2 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 2 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 3 hónapja
- 29 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban - Megérkeztek a KSH friss adatai 3 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 3 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 4 hónapja
- Álommeló helyett rémálom: soha nem volt ekkora biznisz az álláskeresők átverése 4 hónapja
- Eredményorientált? Feladatorientált? - Vagy inkább kiégésre ítélt? 4 hónapja


A tudás törvényei: a megértés kulcsa