kapubanner for mobile

Tulajdonos lett a KÜRT-vezér

Kmetty József (40), a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. vezérigazgatója 2008 szeptemberétől bekerült a KÜRT tulajdonosi körébe - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Kürti Sándor és Kürti János - a cég alapítói és tulajdonosai - a fiatal vezérigazgató eddig elért eredményeit, töretlenül sikeres és kitartó munkáját, valamint stratégiailag meghatározó és gyümölcsöző lépéseit honorálták a döntéssel.
Kmetty 1991-ben, 16 éve kezdte pályafutását a KÜRT-nél. Kezdetben technológiai vezetőként dolgozott és számos forradalmi eredményt ért el az Európa-szerte ismert adatmentési üzletág fejlesztésében, valamint egyik kidolgozója volt a cég információbiztonsági portfoliójának. 1998-tól a KÜRT kereskedelemi vezérigazgató-helyettesi posztját foglalta el és az igazgatóság tagjává választották. 2004-es vezérigazgatói kinevezése óta sikeresen irányítja a társaság életét, kézben tartja az operatív ügyleteket és első számú véleményformálóként irányítja a társaság fejlesztési és stratégiai koncepcióalkotásának folyamatát.

Kmetty 1992-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként, 2006-ban pedig ugyanitt menedzsment szakirányú MBA diplomát szerezett. 2007-ben elnyerte az "Év Informatikai Cégvezetőjének" járó Gyurós Tibor díjat, és ugyanebben az évben egy internetes szavazáson az év "Legjobb főnökének" választották. Vezérigazgatósága alatt a KÜRT elnyerte a Business Superbrand címet és felkerült a "Europe Fast 500" listára, a leggyorsabban fejlődő európai vállalatokat elismerő kezdeményezés díjazottjaként.

Szabadidejét két gyermeke mellett (vagy velük együtt) szívesen tölti veterán autók társaságában, de kedvenc időtöltése a repülés és a vitorlázás is.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk