Új kinevezések az SAP-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAblonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, jelenlegi feladata ellátása mellé régiós felsővezetői felkérést kapott. A hazai leányvállalat irányítása mellett, 2018 januárjától immár 16 közép-kelet-európai országban felügyeli az SAP felhőalapú megoldásainak értékesítését - derül ki a cég sajtóközleményéből.
A magyar ügyvezető számára a kettős feladat nem új, korábban az üzleti szoftvercég szlovén leányvállalatát is irányította, és egyik előző munkahelyén, a Xeroxnál pedig az Adria régió vezetője volt.
Hídvégi Péter, aki ezidáig az IoT- (dolgok internete) és a digitális ellátási lánc megoldások értékesítését irányította, a jövőben a legnagyobb magyarországi ügyfelekért felelős értékesítési menedzseri posztot tölti be. Hídvégi indította el az SAP hazai IoT-üzletágát és jelentős szerepet játszott abban, hogy a szoftvercég megoldásai helyet kaptak az Ipar 4.0 technológiai központban. Ez a központ a kkv-kat segíti a gyártás hatékonyságának növelésében - többek között - az egybekapcsolt szenzortechnológia alkalmazásának bemutatásával. Míg utódját kinevezik, Hídvégi Péter mindkét pozíciót betölti.
Ralph van Uden, a szoftvercég számos belső díját elnyerő, kiemelt értékesítési menedzsere szintén régiós megbízást kapott, és a közép-kelet-európai országokban - így Magyarországon is -az SAP nagyvállalati felhőplatformja, az SAP HANA Enterprise Cloud értékesítéséért felel. Ralph van Uden is budapesti bázissal látja el régiós feladatait.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc