kapubanner for mobile

Új munkakört teremtett a közszférában az új tb-modell

Elméletileg akár néhány héten belül munkába állhat az a többtucatnyi egészségügyi menedzser, aki az új, több pénztáras rendszerben ellátásszervezőként dolgozna. A Napi Gazdaság információi szerint a munkatársaknak főként a befektetői profitelvárásoknak kell megfelelniük.

Az új egészség-biztosítási modell új munkakört is teremt a közszférában, hiszen a több pénztáras rendszerben az ellátásszervezőknek kell gondoskodniuk arról, hogy a betegek gyógyítása maximálisan költséghatékony legyen.

Az úgynevezett betegútmenedzserek olyan tapasztalt és magasan képzett szakértők, akik jelenleg is valamely szolgáltatónál dolgoznak, így kizárólag célzott fejvadászattal van esélye az államnak megszereznie őket. Ennek megfelelően kiemelkedő fizetést kell kínálniuk számukra, hogy biztosítható legyen a lojalitás, és az, hogy az ellátásszervezők főként a befektetői érdekeknek megfelelően menedzselik majd a betegeket. A Napi Gazdaság meg nem nevezett információkra alapozva ugyanis állítja, hogy a befektetői kör elvárja majd tőlük, hogy munkájuk eredményeként a 2010-es választásokig garantálható legyen számukra a lehető legnagyobb profit.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek