kapubanner for mobile

Új regionális vezető a MasterCardnál

Nemcsics Róbert (38) személyében regionális vezető foglalkozik a bankkártya-elfogadás fejlesztésével a MasterCard budapesti irodájában - olvasható a cég sajtóközleményében.

A jelenlegi posztjára újonnan kinevezett vezető elsődleges feladata az érintésnélküli (PayPass, NFC) és hagyományos bankkártyás fizetés elfogadói környezetének fejlesztése Magyarországon, a PayPass technológia bevezetése Horvátországban és Cipruson.

A szakember szerint 2011-ben a hazai kártyaelfogadó bankokkal közös erőfeszítéseknek köszönhetően jelentősen növekedhet a PayPass kártyák és eszközök elfogadottsága Magyarországon, hiszen az elfogadó bankok többsége ebben az évben kezdi meg az ilyen típusú terminálok kihelyezését.

Emellett Nemcsics Róbert hatáskörébe tartozik a MasterCard és az idén készpénzmentessé váló zenei fesztiválok együttműködésének irányítása, az e-kereskedelem bizonyos területeinek fejlesztése, például a Maestro bankkártyák internetes elfogadása, illetve különböző internetes biztonsági eszközök, mint a SecureCode bevezetése is. Mindezen túl a szakember foglalkozik az érintésnélküli bankkártyák alkalmazásával a tömegközlekedésben és a parkolás területén.

"Az új, izgalmas technológiák megjelenése és térhódítása mellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ma Magyarországon közel kilencmillió hagyományos bankkártya van, melyeket birtokosaik mindennapi vásárlásaiknál szeretnének használni. Ezt jelenleg 54 ezer üzletben és elfogadóhelyen tehetik meg hazánkban, ami jelentős fejlődés az öt évvel ezelőtti helyzethez képest, de bőven van még tér a fejlődésre. Így azt gondolom, hogy a kártyabirtokosokat is akkor szolgáljuk a legjobban, ha az innovációt, illetve azt a tényt, hogy a bankkártyák egyre szélesebb körben alkalmazhatóak arra használjuk, hogy a terminálok olyan üzletekbe is eljussanak, ahol eddig nem volt jellemző a bankkártyás fizetés" - mondta el az újonnan kinevezett vezető.

Nemcsics Róbert a MasterCard bécsi irodájából érkezett Budapestre. Az osztrák fővárosban is a bankkártya-elfogadás területén dolgozott, kulcsfontosságú kapcsolatokat épített ki az osztrák elfogadó bankokkal, de tevékenységével elősegítette a németországi Maestro bankkártyák elfogadásának fejlesztését is, valamint támogatta a MasterCard bankkártya-elfogadás terjesztését célzó erőfeszítéseit Magyarországon.

Tizenhat éves szakmai karrierjének főbb állomásai voltak a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt., az IBM Magyarország, a K&H Bank, a Hewlett-Packard és a SuperShop Marketing Kft. A MasterCard-nál vállalt szerepét megelőzően Nemcsics Róbert saját tanácsadó cég vezetőjeként tevékenykedett.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál

2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Glosternél

A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk