kapubanner for mobile

Újabb elbocsátásokra kényszerül a román posta az IMF miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hatszáz dolgozójától készül megválni a román posta, amelynek április végéig kell végrehajtania ezt az intézkedést - jelentette ki Moldován József romániai távközlési államtitkár kedden az MTI-nek.

A szaktárca felügyelete alá tartozó román állami vállalat azért kényszerül elbocsátásokra, mert a bukaresti kormány vállalta a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben, hogy április végéig hatszázzal csökkenti a posta alkalmazottainak számát, 135 postahivatalt pedig felszámol a vállalat hatékonyságának növelése érdekében.

Az államtitkár szerint jelenleg belső elemzés zajlik arról, hogy mely postahivatalok működnek veszteségesen. Az államtitkár szerint Erdélyben nem lesz jelentős mértékű leépítés, mint ahogy a korábbi két hullámban történt átszervezés során sem volt. Az államtitkár szerint 2010-ben is elkerülték a tömeges elbocsátásokat, csak nyugdíjazás miatt, vagy közös megegyezés alapján bontottak fel munkaszerződéseket.

Az államtitkár szerint az erdélyi postahivatalok vezetői arra törekednek, hogy növeljék a szolgáltatások számát, és így csökkentsék a veszteségeket, ezzel jó esély van arra, hogy az ottani postahivatalokat elkerüli a drasztikus létszámcsökkentés.

A román posta jelenleg közel 6 ezer fiókegységet működtet országszerte, miután tavaly a kormány több mint ezer bezárását rendelte el. A 2010-es évet 29 millió euró veszteséggel zárta a vállalat, de a költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően tavaly szeptemberben már enyhe profitot könyveltek el.

Az IMF és a román kormány közti megállapodás szerint június végéig egy stratégiai befektetőnek kell eladni tőkeemelés útján a vállalat legalább 20 százalékos részvénycsomagját. A román állam a jelenlegi 76 százalékról 51 százalékra csökkentené tulajdonrészét. Az államtitkár kétségeinek adott hangot, hogy tartható-e a júniusi határidő.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek