kapubanner for mobile

Újabb iskolák csatlakoztak a polgári engedetlenséghez

A hétfőn indult akció keretében az iskolák pedagógusai nem veszik fel a munkát.

pedagógus-

A XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium pedagóugsai is csatlakoztak a hétfőn indult polgári engedetlenségi akcióhoz, amiben a Szent László Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Gimnázium és az Illyés Gyula Gimnázium tanárai is részt vesznek. A megmozdulásban résztvevő 34 pedagógus a mai napon nem veszi fel a munkát, nem folytat nevelési tevékenységet. Mint a Szerb Antal Gimnázium egyik tanára egy Facebook videóban elmondta, az akció célja a sztrájkhoz való joguk védelme.

"A Magyar Közlönyben február 11-én megjelent kormányrendelet az esetleges sztrájkot tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, ezzel alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg" - jelentette ki. 

Az ATV úgy tudja, a Pesterzsébeti Technikum négy pedagógusa sem vette fel a munkát csütörtök reggel. 

 

fotó: facebook

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk