kapubanner for mobile

Újabb leépítésre készül a DRV

Költségcsökkentés címszóval újabb létszámleépítést készül "elkövetni" az állami tulajdonban lévő siófoki székhelyű Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. dolgozóira - tudta meg a Napi Gazdaság.

Az ország egyik legnagyobb vízközmű-szolgáltatója egy csoportos létszámleépítés keretében már május végéig felmondott 119 dolgozójának mondott fel, illetőleg 45-en önkénten távoztak a vállalat. Költségeik az energiaárak jelentős mértékű emelkedése miatt azonban drasztikusan nőttek; a bérköltségek a teljes üzemi ráfordítás mintegy 40-46 százalékát teszik ki, ezért kénytelenek tovább csökkenteni a dolgozók számát - igaz, ennek mértékéről még nem döntöttek. A versenyképesség növelése érdekében a tervek között szerepel még az ügyfélszolgálat korszerűsítése, a pénzügyi, a számviteli és a személyzeti munka központosítása, a laborhálózat reformja, a feleslegessé vált ingatlanok értékesítése is - számol be a Napi Gazdaság.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk