kapubanner for mobile

Újra lesz állásbörze a Műegyetemen

Ismét állásbörzét szervez november végén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A közelmúltban készült el a tavaszi börze felmérésének értékelése - tájékoztatott Hajdú Csongor, a Műegyetemi Állásbörze szakmai vezetője, egyben a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az állásbörze két napján a szervezők 6-7 ezer érdeklődőre számítanak, akik az ország egész területéről érkeznek. A börze már hagyományosan a műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző hallgatók, illetve a néhány éve ilyen területen végzett szakemberek és az őket alkalmazni kívánó cégek számára ad találkozási lehetőséget.

A tavasszal rendezett állásbörzén készített felmérés szerint a fiatalok 17 százaléka vélte úgy, hogy még az egyetemi évek alatt el tud helyezkedni, 39 százalék nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg az államvizsga után 3 hónapon belül álláshoz jut. A megkérdezettek pályakezdőként átlagos 164 ezer forint havi nettó jövedelmet várnának el (az előző év őszi börzéjén ez az összeg 156 ezer forint volt), három év szakmai tapasztalattal átlagosan 286 ezer forintos nettó jövedelemhez szeretnének hozzájutni (az előző felmérésen 275 ezer forinthoz).

A börzén résztvevő munkáltatók a műszaki végzettségűeknek átlagosan bruttó 231 ezer, az informatikai végzettségűeknek átlagosan bruttó 228 ezer, a gazdasági végzettségűeknek átlagosan bruttó 205 ezer forintos jövedelmet kínáltak. A megjelenő cégek általában 10-20 képzett, új dolgozót kívántak alkalmazni, az összes felvenni kívánt létszám 2166 volt. A létszámbővítés leggyakoribb indoka az új technológia, új termék, új szolgáltatás, az ehhez szükséges beruházás, az új rendelések miatt a termelés felfuttatása, a képzett dolgozói létszám utánpótlása.

A válaszoló fiatalok mint munkahelyet előnyben részesítették a nagy nemzetközi cégeket. A legtöbben a tervezés, fejlesztés, kutatás területén dolgoznának (27 százalék), ezt követi az informatika (11 százalék), a közgazdasági, pénzügyi területet (10 százalék), a gyártás, üzemeltetés, kivitelezés (9 százalék).



Jól jöhet az extra szakmai gyakorlat



A leendő munkahelyen a fiatalok legfontosabb elvárásai: a barátságos légkör, a jól definiált feladatok, a rendszeres továbbképzés, ennek támogatása. A kiválasztott állás megszerzését befolyásoló tényezők között szerintük leginkább a nyelvtudás és a jó fellépés, kommunikációs készség játszik szerepet. A válaszadó cégek 27 százaléka igényel a fiatal diplomásoktól a kötelező gyakorlaton túl további szakmai gyakorlatot.

A cégek képviselői javaslatokat is adtak a jobb felkészítésre. Erre lehetőség volna szerintük azzal, ha több, valós szakmai gyakorlatra köteleznék a fiatalokat. Javaslatuk szerint az oktatásba be kellene vonni a piacon tapasztalatot szerzett szakembereket. Ösztönözni kellene az önálló munkát, a problémamegoldást, de több figyelmet kellene fordítani a csapatmunkára is. Az alkalmazott fiataltól a pontos munkavégzést, a jó problémamegoldó és együttműködési készséget, a határidők betartását, a csapatmunkában való részvételt várják el.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk