kapubanner for mobile

Utcára vonultak bérköveteléseikért a szlovák pedagógusok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több száz pedagógus tüntetett bérköveteléseikért és a szlovák kormánynak az oktatásügy finanszírozásához való hozzáállása miatt kedden három szlovák megyeszékhelyen: Eperjesen, Besztercebányán és Zsolnán.

A kedden kezdődött és a tervek szerint péntekig tartó tiltakozássorozatot azután hirdették meg a pedagógus szakszervezetek, hogy a múlt héten elutasították a szlovák kormánynak azt a béremelési ajánlatát, amely a szaktárca szerint 7 és fél százalékos fizetésemelést eredményezett volna a tanárok számára.

A kelet-szlovákiai Eperjesen mintegy nyolcszáz, Besztercebányán és Zsolnán pedig összesen közel ugyanennyi pedagógus, diák és - a tanárok követeléseivel szimpatizáló - tüntető vonult az utcákra kedden a tiltakozássorozat első napján. Míg az eperjesi és a zsolnai tiltakozásokat a pedagógusok érdekképviselete szervezte, Besztercebányán a szakszervezet és a kormány közötti tárgyalások eredményeivel elégedetlen tanárok vonultak az utcára.

Pavol Ondek, a szlovák pedagógus szakszervezet elnöke az eperjesi tüntetésen kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem sikerül megegyezniük a kormánnyal, az érdekvédelmi szervezet januártól a munkabeszüntetés folytatása mellett dönthet. Közben több oktatási intézmény pedagógusai jelezték: szükség esetén bojkottálni fogják a féléves bizonyítványok lezárását.

A tiltakozássorozatnak a szakszervezet bejelentése szerint péntekig felváltva kellene folytatódnia az ország több városában. Az oktatásügyben kialakult helyzet és annak lehetséges megoldásai a pozsonyi törvényhozás csütörtökre meghirdetett rendkívüli ülésén is terítékre kerülnek.

A pedagógusok nyomásgyakorló akcióinak sorozata már több mint két hete tart Szlovákiában. A tanárok november végén kezdtek meghatározatlan idejű sztrájkba, miután Robert Fico kabinetje nem engedett azon követeléseiknek, hogy a jövő évtől 10 százalékkal emeljék az oktatásügyi dolgozók bérét, valamint, hogy a kormány szavatolja, miszerint évente a GDP 0,3 százalékával emeli az iskolaügybe áramló források összegét.

A szaktárca először 5 százalékos béremelésre tett ajánlatot, ezt a pedagógusok elutasították. A tárgyalások újrakezdése és a sztrájk felfüggesztése után a kormány új ajánlattal állt elő, ám a tanárok végül ezt is elutasították, arra hivatkozva, hogy az ajánlat a gyakorlatban nem jelentene olyan mértékű - hét és fél százalékos - béremelést, mint ahogy azt a kabinet állítja.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek