kapubanner for mobile

Változások várhatók a családtámogatásban

Már rövidtávon változhatnak a gyermeknevelési, gyermekvállalási kedvezmények, vagy a népegészségügyi támogatások rendszere - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, ismertetve: a kabinet egy 2060-ig tartó demográfiai programot készít elő.

A program része lesz: a halálozás csökkentése, de az oktatási rendszer erősítése vagy az unión belüli magyar munkavállalás értékelése is.

A miniszter célnak nevezte a születéskor várható élettartam növelését 2030-ig mintegy öt évvel, a nők esetében 85, míg a férfiak esetében 80 évre. Beszámolt arról, hogy a gyermekvállalás ösztönzése érdekében eddig megtett intézkedések hatása már tavaly érzékelhető volt, több mint 93 ezer gyermek született.

Mint mondta, a kormány meghallgatta az emberi erőforrások miniszterének, valamint érintett államtitkárainak erről szóló beszámolóit, a többi között annak az ifjúság kutatásnak az eredményét, amelyhez 8 ezer magyar fiatalt kérdeztek meg. A szükséges lépésekre a gazdasági és a stratégiai kabinet tesz javaslatot, de mint kiemelte, a kormánynak ambiciózus célkitűzései vannak. A jelenlegi évenkénti 126 ezres halálozási számot például 115 ezerre csökkentenék.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek