kapubanner for mobile

Változást sürget az egészségügyben az EDDSZ

Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szövetsége (EDDSZ) egyik legfontosabb követelése, hogy megmaradjanak az önkormányzatok tulajdonában a közszolgáltató intézmények - mondta Cser Ágnes hétfőn Kaposváron.

"Elfogadhatatlan, hogy a közintézmények, a közpénzek magánkézbe menjenek át" - mondta az EDDSZ országos elnöke a Kaposi Mór Oktató Kórház megyeházán rendezett nőnapi ünnepségét megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette: az Európai Unióban mindenhol egyértelmű, hogy az önkormányzatokat gazdagítja, ha közösségeket kiszolgáló intézmények vannak a tulajdonukban, és azokat ők tartják fenn a polgárok megelégedésére.

Az EDDSZ számára elfogadhatatlan a protekcionista cafetéria-rendszer, "olyan bérre van szükség, amely nem az utolsók között kullog az Európai Unióban" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető, elfogadhatatlannak nevezve azt is, hogy "a szuperbruttósítással 5-15 ezer forintot vettek el a mostani nagyszerű költségvetéssel ebben az évben a munkavállalóinktól".

Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei kórházat fenntartó Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szerint "ha a kormányon múlna, akkor a helyzet katasztrofális, beláthatatlan volna az egészségügyi ellátórendszer tekintetében". A közgyűlés 2006-tól 2009-ig bezárólag 603 millió forinttal támogatta a kórházat, amire korábban soha nem volt példa - emlékeztetett Gelencsér Attila az egészségügyi intézmények nyújtott, felerészben a működtetést segítő fenntartói segítségre. Jelenleg is 150-200 millió forint hiányzik a kórház finanszírozásából - tette hozzá közgyűlés elnöke, megjegyezve: "erre lehet mondani, hogy eddig, s ne tovább".

"Ha valahol sürgős (...), ha valahol igazán égető a változás és az igénye (...) az az egészségügy" - mondta Gelencsér Attila, aki a Fidesz kaposvári 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként arról számolt be, hogy önkénteseik több mint 70 ezer somogyi polgárral találkoztak, s mindenki azt mondta, hogy változtatni kell.

Heintz Tamás (Fidesz) orvos, országgyűlési képviselő, a párt kaposvári 1-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje szerint fontos, hogy megismerjék az egészségügyben, a szociális szférában dolgozók, illetve az ellátottak véleményét. Ők mondják meg és ne az Európai Unió, ne a Világbank, hogy mire van szükségük, és hol kívánnak változást - hangsúlyozta a politikus, jelezve, hogy kormányzópártként a Fidesz az oktatásügy mellett az egészségügyet és a szociális szférát is külön prioritásként fogja kezelni.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk