Varga Ferenc, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke
Varga Ferenc 2001 júniusától a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke, amely elsősorban informatikai és villamosmérnöki munkákra specializálódott. A szervezet mára az ország ötödik legnagyobb iskolaszövetkezetévé nőtte ki magát.
Varga Ferenc számos közösségi tevékenységet vállalt és vállal szakmai pályafutása során. 1999-től a Magyar Villamosmérnök Hallgatók Egyesületének (EESTEC) tagja, 1998 márciusa és 2001 márciusa között a BME-VIK Schönherz Zoltán Kollégium, Központi Kollégiumi Bizottság, szakmai reszort vezetője volt, feladatai közé tartozott a kollégium szakmai életének vezetése, a szakmai öntevékeny körök összefogása. 2002-től a kollégium nevelőtanáraként dolgozik, támogatva elsősorban gazdasági területen a Kollégiumi Önkormányzat munkáját. 2000 márciusától egy évig a Schönherz Kollégiumért Alapítvány kurátoraként egyebek mellett számos pályázat lebonyolításában működött közre, és intézte az alapítvány ügyeit. 2011-től az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének (ISZOSZ) elnökségi tagja.
2001 júniusában választják meg a Schönherz Iskolaszövetkezet elnökének. Cégvezetői feladatai mellett nagy hangsúlyt fektetett a szövetkezet stratégiájának megtervezésére, megvalósítására. Szakmai meggyőződése és korábbi munkáiból szerzett tapasztalatai alapján indította el a szövetkezetet a diákmunka területén akkor még kuriózumnak számító szakmai diákmunka irányába.
E területen a Schönherz Iskolaszövetkezet a mai napig piacvezető szerepet tölt be. Hitvallását, amely szerint olyan céget szeretne építeni, ami hidat teremt az üzleti világ gyakorlati tudást igénylő cégei és a felsőoktatásban műszaki területen tanuló, elméleti tudással rendelkező hallgatók között, az elmúlt 10 év sikere igazolja. Vezetése alatt a szövetkezet megtízszerezte árbevételét, mellyel az ötödik legnagyobb szövetkezetté nőtte ki magát. Az egyszemélyes cégből 17 főállású alkalmazottnak munkát adó vállalattá vált és számos olyan innovációt vitt sikerre, amellyel a piaci szereplők elismerését vívta ki.
Varga Ferencet büszkeséggel tölti el, hogy mára a Schönherz Iskolaszövetkezet ismert és elismert cég lett az IT piac szereplői, és az informatikai és villamosmérnöki tanulmányokat folytató diákok között is.
A szakember angolul társalgási szinten, oroszul középfokon beszél.
Szabadidejében szeret olvasni, zenét hallgatni, filmet nézni, társaságba járni, utazni, biciklizni, barkácsolni. Amióta megszülettek gyermekei, a legtöbb időt igyekszik velük eltölteni.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 4 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 4 hónapja
- Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról 4 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Csaba, Danubius Hotels Zrt. 6 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 6 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 6 hónapja
- Asztalosvizsgát tett Varga Judit volt igazságügyi miniszter 7 hónapja
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 8 hónapja
- Dupla Win-Win: Papírmentes diákmunka a Diákok és a Vállalatok Körében! 8 hónapja
- Így dolgozik a jövő generációja – Diákmunkavállalási trendek 8 hónapja
- Egyértelművé vált: egy jó szakma és a jó szakember is aranyat ér 8 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja