kapubanner for mobile

Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Továbbra sincs változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek között. A Budapest Business Journal (BBJ) iparági listáját a Meló-Diák Hálózat vezeti, a Prodiák a második, a Fürge Diák pedig a harmadik. 12 szereplő ért el legalább 2 milliárd forintos árbevételt.

Diákmunka toplista BBJ-
images

images

Folytatjuk a BBJ Listák könyve munka világát érintő részeinek bemutatását. A munkaerő-közvetítő, a -kölcsönző, a tréningcégek és a vezetőkiválasztók (executive search) után az iskolaszövetkezeteket vesszük nagyító alá.

A lista élén magasan, 20,3 milliárd forintos 2024-es bevételével továbbra is a Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat áll. Ez 2,7 milliárd forinttal volt több a 2023-as adathoz képest. A szolgáltató több tízezer diákot állít munkába és olyan cégeknek dolgozik, mint az Tesco, a McDonald's, a Burger King vagy a Cinema City. A 43 éves múltra visszatekintő Meló-Diák negyvennél is több irodát működtet országszerte.

Tartja stabil második helyét aProdiák, amely mögött az egyik legnagyobb magyarországi HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. áll. A 2023-as 10,5 milliárd forintos árbevételét 10,88 milliárd forintra növelte. A Prodiák 2011 óta szolgáltat a piacon, egy budapesti és 12 vidéki irodával, 54 főállású munkatárssal működik.

Továbbra is dobogós a Fürge Diák

Az 1994-ben alakultFürge Diák megerősítette harmadik helyét 9 milliárd forintos forgalmával, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent.

A negyedik helyen szintén maradt aMind-Diák 8,4 milliárd forinttal (2023-ban 7,7 milliárd forintot értek el, azaz ők is közel 10 százalékkal bővültek). Országos hálózatukban 13 iroda található.

7,1 milliárd forintos bevétellel ötödik aSchönherz Iskolaszövetkezet, amelynek árbevétele 2023-ról 2024-re 300 millió forinttal csökkent. kiemelten informatikai, support, fejlesztő, tesztelő, műszaki, gazdasági (pénzügy, számvitel, marketing, sales) és adminisztratív diákmunkák közvetítésére specializálódott, de ajánlataink között hagyományos, szaktudást nem igénylő vagy éppen alkalmi (pl. hostess, nyári munkánk stb.), illetve projekt jellegű és otthonról végezhető diákmunkák is megtalálhatók

A hetedikről a hatodik helyre lépett elő a Multi Job Iskolaszövetkezet, amely 5,45-ről 6,9 milliárd forintra növelte árbevételét. E cég közel 30 éves tapasztalattal évente több mint 9600 diáknak ad munkát. Referenciái között olyan cégeket találunk, mint a Lidl, az Aldi vagy a Decathlon. 

Szintén egy helyet javított, 840 millió forinttal több bevételt realizált és hetedik az EU-Diákok Iskolaszövetkezet. A szolgáltató 20 éves múltra tekint vissza, a magyar tulajdonú euJobs HR-Group tagvállalata.  

300 millió forintos árbevétel-csökkenés után a nyolcadik helyen állt a MŰISZ Iskolaszövetkezet, amely a BME-n alakult 1996-ban.Taglétszámuk 69 ezres, amiből havonta átlagosan 4000 fiatal vállal munkát.

Kilencedik 3,3 milliárd forintos árbevétellel a MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet, amely a határon túlról érkező magyar diákokat összefogó Márton Áron Szakkollégium támogatásával 1999-ben alakult. 2024-ben 200 millió forinttal több pénzt hoztak be, mint egy évvel korábban.

Tartja tizedik helyét és 2024-ben 3 milliárd forintos forgalmat ért el a budapesti központúY Diák Iskolaszövetkezet.

A Budapest Business Journal iparági listái (Book of Lists) és összes kiadványa a https://www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

A legnagyobb iskolaszövetkezetek Magyarországon a 2024. évi nettó árbevételeik alapján 

(A cég nevére kattintva bővebb információhoz juthat)


Rangsor Cég neve Teljes nettó árbevétel 2024-ben (M Ft)
1. Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat 20 343 (M Ft.)
2. Prodiák Iskolaszövetkezet 10 889 (M Ft.)
3. Fürge Diák Iskolaszövetkezet 9 020 (M Ft.)
4. Mind-Diák Iskolai Szövetkezet 8 425 (M Ft.)
5. Schönherz Iskolaszövetkezet 7 114 (M Ft.)
6. Multi Job Iskolaszövetkezet 6 947 (M Ft.)
7. EU-DiákOK Iskolaszövetkezet 5 840 (M Ft.)
8. MÜISZ Iskolaszövetkezet 5 387 (M Ft.)
9. MADS - Márton Á ron Szolgáltató Iskolaszövetkezet 3 324 (M Ft.)
10. Y Diák Iskolaszövetkezet 3 036 (M Ft.)
11. WHC Diák Iskolaszövetkezet 2 791 (M Ft.)
12. MELÓ-DEPÓ 2000. Szövetkezet 2 235 (M Ft.)
13. Pannon-Work Iskolaszövetkezet 1 957 (M Ft.)
14. Jobb Kezek Iskolaszövetkezet 1 809 (M Ft.)
15. PannonDiák Iskolaszövetkezet 1 363 (M Ft.)
16. Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet 1 330 (M Ft.)
17. Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet 1 208 (M Ft.)
18. MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet 980 (M Ft.)
19. Joker-Karrier Iskolaszövetkezet 851 (M Ft.)
20. Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet 255 (M Ft.)
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek