Várható munkaügyi ellenőrzések jövőre
Megvan az új hatósági ellenőrzési terv. Többek közt a szabadságolási szabályok betartását, illetve a munkaerő-kölcsönzőket is alaposan vizsgálni fogja 2015-ben, már nem a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, hanem annak jogutódja, írja a Napi.hu.
Június-júliusban várható a következő nagy célvizsgálat, ekkor a foglalkoztatásra vonatkozó, októberben és novemberben a szabadságokkal kapcsolatos szabályok betartását ellenőrzik.
Az első nagyobb munkavédelmi vizsgálat a második negyedévben lesz, elsősorban a faipari tevékenységek területén, ahol a veszélyforrásokat vizsgálják, amelyek a csonkolásos balesetekhez vezetnek.
A harmadik negyedévben a biológiai kóroki tényezők okozta fertőzéseket és megbetegedéseket előznék meg egy célvizsgálattal, miután tavaly és idén jelentősen megnőtt az egészségügyi és mezőgazdasági ágazatból bejelentett foglalkozási eredetű fertőző megbetegedések száma.
A negyedik negyedévre maradt a bányászat munka-egészségügyi célvizsgálata. A tervezett ellenőrzéseken felül akcióellenőrzések is történhetnek szabályozási változások vagy rendkívüli események kapcsán egyaránt.
Az ellenőrzéseket már minden bizonnyal a megszüntetésre ítélt Nemzeti Munkaügyi Hivatal jogutódja fogja végezni.
Napi.hu
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar gyermekorvosi ellátórendszer egyre súlyosabb szakemberhiánnyal küzd, amit a friss statisztikai adatok is alátámasztanak. A csökkenő... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 4 hete
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 4 hete
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 4 hete
- Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette 1 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 1 hónapja
- Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál? 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 2 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben