Versenyhivatali eljárás indult a Sanofi-Aventis ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július 22-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Sanofi-Aventis Magyarország Zrt.-vel szemben, első lépésként a vállalkozás székhelyén helyszíni kutatást tartottak a GVH munkatársai – közölte a versenyhatóság kedden az MTI-vel. A Sanofi keddi közleménye szerint a társaságnak meggyőződése, hogy minden esetben betartja az alkalmazandó előírásokat és jogszabályokat.
Felmerült annak a gyanúja is, hogy a Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. olyan gyakorlatot alkalmaz a gyógyszer-nagykereskedelmi partnerei kiválasztása során, amelyben a kiválasztás nem a kapcsolat várható tényleges gazdasági hatékonyságának megítélésén alapul. Így a piaci szereplők közül az inkumbens – a liberalizálás előtt a piacon aktív – cégeket indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza.
A GVH gyanúja szerint a fenti magatartásával a Sanofi feltételezhetően megsértette a versenytörvény, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.
A helyszíni kutatás lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja, de a helyszíni kutatáshoz előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint a most megindított eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, szintén 6 hónappal meghosszabbítható.
A Sanofi kedd esti, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a társaság teljes mértékben együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal, minden szükséges dokumentumot rendelkezésre bocsát a vizsgálat lefolytatása érdekében. A társaság meggyőződése, hogy minden esetben betartja az alkalmazandó előírásokat és jogszabályokat – hangsúlyozták a közleményben.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?