A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal egyszerűbbé tenné a cégek összefonódásának bejelentését.
A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): a fúziós ügyekben például egyszerűsített űrlapok szolgálnak a cégek összefonódásának bejelentésére, amivel idén az első fél évben már csaknem minden harmadik vállalkozás élt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel. A közlemény idézte Rigó Csaba Balázst, a hivatal elnökét, aki elmondta, hogy bő egy éve vezették be az egyszerűsített űrlapokat az összefonódások bejelentésére, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a cégek körében. Míg tavaly az űrlap bevezetését követően az ügyek 11 százalékában adtak be a vállalkozások egyszerűsített űrlapot, addig 2024 első félévében ez az arány már elérte a 31 százalékot, tehát csaknem minden harmadik vállalkozás élt a lehetőséggel.
Ismertették, a GVH 2023. július 1-jétől lehetőséget biztosít arra, hogy azokban az esetekben, amikor a tervezett összefonódás nem vet fel versenyaggályt, az ügyfelek egyszerűsített űrlap kitöltésével tegyenek eleget a bejelentési kötelezettségüknek. Jelezték ugyanakkor, hogy az egyszerűsített űrlap csak akkor alkalmazható, ha a vizsgálandó összefonódásnál nem azonosíthatók átfedő vagy kapcsolódó piacok, valamint, ha az összefonódás olyan teljes funkciójú közös vállalat alapítására vonatkozik, amelynek érdemi magyarországi piaci aktivitása belátható időn (főszabályként három éven) belül igazolhatóan nem lesz. Ezen felül fontos, hogy az egyszerűsített űrlap csak akkor alkalmazható, ha olyan vállalat feletti közös irányításszerzésről van szó, amelynek a versenytörvény szerint számított nettó árbevétele nem haladja meg a 150 millió forintot, és nem merül fel az alapítók, illetve irányításszerzők közötti versenyre káros koordináció esélye sem, valamint, ha a lehetséges összefonódás a közös irányítók számának csökkenését vagy a közös irányítás egyedüli irányítássá alakulását eredményezi.
A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy az űrlap benyújtása előtt ajánlott a hatósággal előzetesen egyeztetni, így elkerülhető, hogy a hivatal esetleg versenyfelügyeleti eljárást indítson, mert az adott összefonódásnál egyszerűsített űrlap alkalmazásának nem lett volna helye. Közölték, hogy 2023 folyamán először érte el a fúziós bejelentések kapcsán tartott előzetes egyeztetések aránya a 100 százalékot. Ennek köszönhetően javul az eljárások hatékonysága, a vállalkozások számára pedig kiszámíthatóbb az összefonódási folyamat.
MTI
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
