kapubanner for mobile

Veszteséges lehet a Sólyom Airways

Hatalmas veszteséget halmozhat fel az indulást követő években a Sólyom Airways, írja a hvg.hu a magyar tulajdonú stratégiai tanácsadócég, a Capitol Consulting Group tanulmányára hivatkozva.

A Capitol Consulting Group (CCG) azokat az információkat vette figyelembe, melyek a sajtóban elhangzottak, például az egy repülőgépre eső évi utasszámot, a Boeing 737-500-as gépek átlag feletti, 80 százalékos kihasználtságát, és azt is, hogy a gépeken a 110 ülésen 12 business és 98 turista utashely lesz. Ehhez hozzávettek bizonyos üzleti sztenderdeket, például azt, hogy egy hálózati légitársaság egy gépe naponta négy egyirányú utat tud lebonyolítani, ez alapján állapították meg , hogy ennyi embert ekkora gépparkkal nem lehet egy évben elvinni.

A CCG számításai során irreálisan magas blokkóra/nap mutatók jöttek ki (a blokkóra a tényleges repülési időt és a gurulási időt jelenti). Jelenleg egyedül Southwest Airlines amerikai fapados képes 13 feletti blokkóraértéket elérni, a Sólyom vezetői által megadott adatok alapján a hagyományos légitársaságnak beállított Sólyom Airways ezt a mutatót is felülszárnyalná, állítja a CCG. A tanácsadó cég ennek tükrében iparági sztenderd-értékekkel számolt, ezekkel elméletben 2014-re legjobb esetben 2,2 millió utas jöhet össze, 2050-re pedig 6,5 millió utas, ami jóval elmaradna a Sólyom vezérigazgatója által bejelentett utasszámoktól.

A flottára és a forgalomra vonatkozó tervek ismeretében a tanácsadó cég megbecsülte a költségeket is: a működési költségek meghatározása során az iparági sztenderdnek tekinthető közvetett és közvetlen kategorizálást választott a CCG, minden elemhez költségokozót is rendeltek, és meghatározták az egységköltségeket, itt is iparági benchmarkokra támaszkodtak. A cég becslése szerint a Sólyom Airways működésének első évében 14,4 milliárdos közvetlen és 15,8 milliárdos közvetett költsége keletkezik, összességében ez 30,2 milliárd forint. A bevételekkel kapcsolatban a CCG megkülönböztette a turista és a business utasoktól származó jegyárbevételeket. A jegyárak és a módosított utasforgalom 26,2 milliárdos bevételt eredményeznek az első évben, a becslés szerint 21 milliárd érkezhet be az economy, 5,2 milliárd pedig a business utasoktól, áll a CCG elemzésében. A várható költségek és bevételek alapján a Sólyom Airways még optimista feltételezések esetén is már az első évben 4 milliárdos veszteséggel kalkulálhat, melynek további növekedése várható az üzlet fenntartása esetén. 2017-re a veszteség 33 milliárdra hízhat, öt év alatt 93 milliárdos mínuszt hozna össze a társaság még a rendelkezésre álló információk alapján felállított legjobb forgatókönyv szerint is.

hvg.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk