Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA férfit többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy cégvezetővel és adminisztrátor beosztottjával szemben, akik több mint 757 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésne - írja az Ügyészség közleménye.
A vád szerint a Bács-Kiskun vármegyei építőipari vállalkozás vezetője 2015-ben úgy döntött, hogy a munkavállalóit minimálbérre jelenti be azért, hogy a foglalkoztatásukkal összefüggésben felmerülő közterheket a lehető legkisebb mértékben kelljen teljesítenie. A cégvezető a „hivatalos” munkabér után az adókat és járulékokat levonta és befizette, majd a nettó bért a dolgozóinak átutalta. A bejelentett és leadózott összeg mellett azonban a munkavállalók havonta készpénzben is kaptak további munkabért. A „zsebbe” kifizetett összeg az alkalmazottak teljesítményétől függött. A kft-t irányító vádlott a kétféle bérezésről nyilvántartást is vezetett, amely havi bontásban tartalmazta az egyes munkavállalók részére adott hónapban átutalt és készpénzben kifizetett nettó bért egyaránt. Ezt a nyilvántartást a férfi átadta az adminisztrátornak, aki ez alapján kiszámolta, borítékba tette és átadta a fizetést a dolgozóknak.
A cégvezető hat éven át elkerülte a „feketén” kifizetett jövedelmek után járó munkavállalói és a munkaadói közterhek – úgy mint személyi jövedelemadó, nyugdíjjárulék, szakképzési hozzájárulás és szociális hozzájárulási adó – megfizetését, összesen 757.876.000 forinttal megrövidítve a költségvetést.
A nyomozás során gépjárműveket, ingatlanokat és értékpapírszámlát zároltak.
Az ügyészség a férfit és az adminisztátort különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyészség a céggel szemben vagyonelkobzást és pénzbírság kiszabását is indítványozta.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc