kapubanner for mobile

10 országban 175 állás fiataloknak

10 országban 175 pozíciót kínál a fiatalok számára a MOL-csoport frissdiplomás programja, a Growww, amelyre a jelentkezés határideje 2017. április 7.

A Growww, a MOL-csoport nemzetközi díjnyertes gyakornoki programja 2017-ben is várja a tehetségek jelentkezését. A program frissdiplomások és legfeljebb egy éves tapasztalattal rendelkező fiatal szakemberek számára kínál egyedülálló lehetőséget karrierjük építésére Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatánál. A MOL-csoport a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiájával a jövőbe tekint, és arra törekszik, hogy a legjobb és a legvonzóbb szolgáltatásokat nyújtsa az úton lévőknek. Ezért a vállalatnál most nagy szükség van az új és nyitott gondolkodású fiatalokra.

A 2017-es program keretében a MOL-csoport 10 országban összesen 175 pozíciót hirdet meg mérnöki, IT, közgazdász, természet- és társadalomtudományok területeken. Magyarországon 95 nyitott pozíció elérhető, de pályázni lehet Ausztriába, Szlovákiába, Szlovéniába, Pakisztánba, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába, Olaszországba, Lengyelországba és Csehországba is. A fiatal szakemberek a mai naptól április 7-ig nyújthatják be jelentkezésüket.

Nemcsak a helyi leányvállalatoknál lesznek nyitott pozíciók, de a jelentkezők nemzetközi projektekben is részt vehetnek, illetve akár a budapesti központban is eltölthetik gyakorlati évüket.

„Az a feladatunk, hogy felkészüljünk a jövő kihívásaira. Innováció és eltökéltség nélkül nem léphetünk előre, ennek jegyében dolgozunk mindennap. A Growww programunk célja, hogy megtaláljuk azokat a fiatal szakembereket, akikkel közösen tovább építhetjük a MOL sikertörténetét” - mondta Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója.

A kiválasztott diplomás, legfeljebb egy év munkatapasztalattal rendelkező jelentkezőket mentorként egy tapasztalt kolléga is segíti. A 12 hónapos program alatt a Growww-sok betekintést nyerhetnek a MOL-csoport működésébe, közvetlenül tanulhatnak a vezetőktől, illetve különböző gyártóüzemekbe is ellátogathatnak mentoraik segítségével. A program végeztével a legtöbben a vállalatcsoportnál helyezkedhetnek el.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek