11,6 százalékkal nőttek a keresetek az első tíz hónapban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A KSH adatai szerint az idén októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.
A tájékoztatás szerint októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 327 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 600 forint volt.
Októberben nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 100 forintra becsülhető - közölték. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az idén az első tíz hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 324 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 100 forint volt.
Január-októberben a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 597 200 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 209 900 forint.
Az év első tíz hónapjában a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bruttó kereset 305 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 215 700 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 224 300 forintra becsülhető. A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8200, illetve 7300 forint - közölte a KSH.
A bruttó, és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,6 százalékkal, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest tíz hónap alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,8 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,6 százalékkal emelkedett.
A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 339 800 forint volt, 11,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt január-októberben - közölte a KSH.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?