Megjelent: 7 éve

1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről- A közúti közlekedési szakértő

A közúti közlekedési szakértő

Tv. 16/A. § (1) Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály közúti közlekedési szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, - az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével - szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a közúti közlekedési szakértői tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a közlekedési hatóságnak vagy - a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében - a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.
(3) A közlekedési hatóság, illetve kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult, (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.
(4) Ha hatósági eljárásban közúti közlekedési szakkérdésben szakértő kirendelése szükséges, és jogszabály meghatározott szakértő igénybevételét nem írja elő, e § szerinti szakértőt, ennek hiányában az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértőt kell kirendelni.
(5) A közlekedési hatóság a közúti közlekedési szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a közúti közlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a közlekedési hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a közúti közlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.
(6) A közlekedési hatóság a szakértő (5) bekezdés szerinti személyes adatait a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.
16/B. § (1) Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály közúti közlekedési szakkérdésben közúti biztonsági auditor (a továbbiakban: auditor) igénybevételét írja elő, vagy auditor igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, auditorként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak az auditornak az igénybevételéhez fűződnek aki:
a) büntetlen előéletű,
b) rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján a Kormány által kiadott rendeletben meghatározott szakmai képesítéssel, szakirányú végzettséggel és megfelel az abban meghatározott egyéb feltételeknek,
c) rendelkezik a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) engedélyével.
(2) A kamara az auditori tevékenység végzésére jogosult személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az auditori tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait, valamint a képzettségét és a gyakorlati idejét. A nyilvántartásból kizárólag az auditori tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.
(3)-(4) A Tv. 16. § (3)-(4) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
(5) Az auditor alapképzése és továbbképzése a közlekedési hatóságnak történő, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti bejelentés alapján végezhető.
(6)A Tv. 16/B. § (6) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CLXXXVI. törvény 4. § a) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

A közúti közlekedés résztvevőinek nevelése, oktatása, szakképzése és utánképzése


Tv. 17. § A közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megismertetése érdekében rendszeressé kell tenni az erre irányuló nevelést, oktatást, felvilágosító- és propagandamunkát.
Tv. 18. § (1) A közúti járművezetők képzése állami alap-, és középfokú oktatási intézményekben, vagy - a Honvédelmi Sportszövetségről szóló törvényben meghatározott esetben - köztestületnél, vagy tanfolyamon, a közúti közlekedési szakemberek képzése és továbbképzése szaktanfolyamon történik. A tanfolyami és a szaktanfolyami elméleti képzés és továbbképzés - a közlekedési hatóság engedélye alapján - zárt rendszerű elektronikus képzési (e-learning) formában, zárt rendszerű elektronikus képzésmenedzsment rendszer alkalmazása mellett is végezhető. A járművezetői vizsgabiztosok, a műszaki vizsgabiztosok, a szakoktatók és az iskolavezetők képzése és továbbképzése szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekben, vagy - a Honvédelmi Sportszövetségről szóló törvényben meghatározott esetben - köztestületnél történik.
(2) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami, illetve szaktanfolyami képzése, továbbképzése és utánképzése a közlekedési hatóság engedélye alapján végezhető. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésére, továbbképzésére, utánképzésére engedéllyel rendelkező szervezetekről a közlekedési hatóság jogosult a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott, valamint a közlekedési hatóság tevékenységével összefüggésben adatokat nyilvántartani, amely nyilvántartás a képzésre engedéllyel rendelkező szerv neve, fantázianeve, székhelye, cégjegyzékszáma, adószáma, a tárgyi feltételek biztosításának helyére, valamint a személyi feltételekre vonatkozó adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. Az iskolavezetői, a szakoktatói és a vizsgabiztosi tevékenység folytatásához a közlekedési hatóság engedélye szükséges. A tanfolyami és szaktanfolyami képzést, továbbképzést és utánképzést a közlekedési hatóság ellenőrzi, valamint ellátja annak szakfelügyeletét.
(2a) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzése, továbbképzése és utánképzése, valamint a szakoktatói, iskolavezetői és vizsgabiztosi tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében nem végezhető.
(3) A közúti közlekedési szakember tevékenységét akkor folytathatja, ha a közúti közlekedési szakemberek képzésére, vizsgáztatására, valamint a tevékenységének végzésére vonatkozó rendeletekben előírt ismereteket - a vizsgakövetelmények teljesítésével igazoltan - megszerezte és az időszakos szakirányú kötelező továbbképzésen részt vett és vizsgakötelezettségének eleget tett.
(4) Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek
a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve
b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá
c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.
(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.
(6) Az utánképzésen nem kell részt vennie a járművezetőnek, ha
a) az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki, és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár;
b) a vezetői engedélyét az eljáró hatóság kizárólag, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben a közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértéshez tartozó 9 pont megállapítására alapozottan vonta vissza.
(7) A közlekedési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott engedélyköteles tevékenységet engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérő módon végzőket 200 000 Ft-ig terjedő bírság fizetésére kötelezheti. A bírság ismételten is kiszabható. A bírság mellett a közlekedési hatóság a képző szerv tevékenységét - jogszabályban meghatározott esetekben - felfüggesztheti, illetve az engedélyt visszavonhatja.
(8) A (2) bekezdés szerinti tanfolyami képzésben az iskolavezető és a szakoktató iskolavezetői és szakoktatói tevékenységét abban az esetben végezheti, ha a külön jogszabály szerinti feltételeknek megfelel, és a közlekedési hatóság engedélyezte iskolavezetői, illetve szakoktatói tevékenységét. A járművezetők vizsgáztatását a Kormány által rendeletben kijelölt, ezen feladatok ellátására alapított, kizárólagos állami tulajdonban álló nonprofit szervezet (a továbbiakban: vizsgaközpont) végzi. A közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezésében a közlekedési hatóság által megbízott képző szerv közreműködhet. A vizsgáztatás során vizsgabiztosként csak olyan személy vehet részt, aki a tevékenység folytatására irányuló szándékát a közlekedési hatóságnak bejelentette, büntetlen előéletű, nem áll vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.
(9) A közlekedési hatóság a (2) bekezdés szerinti iskolavezetői, a szakoktatói és a vizsgabiztosi tevékenység végzésére jogosultakról névjegyzéket vezet. A névjegyzék - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a következő adatokat:
a) természetes személyazonosító adatok,
b) tevékenység végzésére jogosult lakcíme és elérhetőségei (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím),
c) továbbképzésen történt részvétel időpontja,
d) képesítő okmány száma, a kiadás dátuma,
e) a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése,
f) a névjegyzékbe vétel száma, időpontja,
g) a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, kiadás dátuma.
(9a) A (9) bekezdés szerinti névjegyzék a (9) bekezdés c)-g) pontjában szereplő adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
(9b) A közlekedési hatóság a közúti közlekedési szakemberek részére kiállított, szakmai képesítés megszerzését tanúsító igazolásokról nyilvántartást vezet. A nyilvántartás - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a következő adatokat:
a) természetes személyazonosító adatok,
b) a képesítéssel rendelkező lakcíme és elérhetőségei (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím),
c) továbbképzésen történt részvétel időpontja,
d) képesítő okmány száma, a kiadás dátuma,
e) a nyilvántartást vezető közlekedési hatóság megnevezése,
f) a nyilvántartásba vétel száma, időpontja,
(9c) A (9b) bekezdés szerinti nyilvántartás c)-f) pontjában szereplő adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
(9d) A nyilvántartás adatai közül a szakmai képesítéssel rendelkezők családi neve és utóneve, születési családi neve és utóneve, a nyilvántartást vezető közlekedési hatóság megnevezése és a képesítő okmány száma, a kiadás dátuma nyilvánosak.
(10) A névjegyzék adatai közül a (2) bekezdés szerint tevékenység végzésére jogosultak családi neve és utóneve, születési családi neve és utóneve, a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése és a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, a kiadás dátuma nyilvánosak.
(11) Az iskolavezetői és a szakoktatói tevékenység végzésére jogosító engedélyt a közlekedési hatóság visszavonja, a vizsgabiztosi tevékenység folytatását megtiltja, és az iskolavezetőt, a szakoktatót, a vizsgabiztost a névjegyzékből törli, ha:
a) az engedélyezés vagy a bejelentés feltételei nem állnak fenn,
b) nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel,
c) kötelező továbbképzésen nem vett részt vagy nem tett sikeres vizsgát,
d) a névjegyzékbe felvett személy elhalálozott,
e) a névjegyzékbe felvett személy ezt kérelmezi, vagy
f) az iskolavezetői, a szakoktatói és a vizsgabiztosi tevékenységre - a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendeletben - meghatározott rendelkezéseket súlyosan vagy ismételten megsérti.
(12) A (10) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a névjegyzékből való törlés határozott időre, legfeljebb azonban öt évre történhet.
(13) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek külön jogszabályban meghatározott képesítésmegszerzési kötelezettségéhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati vizsgák sikeres teljesítéséről
a) a közúti járművezetők részére a vizsgaigazolást,
b) a közúti közlekedési szakemberek részére a képesítés megszerzését igazoló okmányt a közlekedési hatóság adja ki.
(14)-(16) A Tv. 18. § (14)-(16) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CLXXXVI. törvény 4. § b) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk