2019-ben kétszer emeli az áruházi munkatársak bérét a Tesco
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét. Januártól (visszamenőleg) augusztusig 207 000 forint, szeptembertől februárig pedig 215 000 forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér - írják sajtóközleményükben.
A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára. A mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe. A vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson.
A legalacsonyabb elérhető csomag (alapbér, cafeteria, átlagos pótlékok) így 2019. január - augusztus között kb. 240 000 forint, ez az összeg 2019. szeptember és 2020. február között kb. 248 500 forintra emelkedik.
A Tesco a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2018-as évben 160 millió forintot is meghaladó összeget fordított több mint 3800 kolléga képzésére.
„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt” - mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.
„A mai egyeztetésen hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni” - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
„Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni. Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük” - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
Fotó: Wikimedia

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?