9 órakor kezdődne a tanítás?
Hamarosan becsöngetnek, megkezdődik az új tanév. De vajon jót tesz-e a gyerekeknek a kora reggeli kelés vagy jobb lenne, ha csak 9-kor kezdődne a tanítás - erről kérdezett szakértőket a Pénzcentrum.
Major Imola Réka iskolapszichológus szerint manapság gyakran később tud együtt lenni a család, ezért később kerülnek ágyba a gyerekek, az iskolakezdés miatt viszont korán kell kelni, ez eredményezi a reggeli fáradtságot - írja a lap.
A szakember úgy véli a kisebb gyerekek, sokkal rugalmasabbak, mint a tinédzserek. A kisiskolások sokkal rugalmasabbak, könnyeben alkalmazkodnak. A tiniknél hormonális gondok is okoznak fáradtságot, valamint ez a nagy álmodozások kora is, mindent újraélnek, átgondolnak, ez nem hagyja őket aludni és reggel is emiatt kelnek nehezebben.
A szülők gyakran az okos "kütyükre" fogják a fáradtságot, de nem az a megoldás, hogy teljesen elkobozzák a készülékeket. A szakértő szerint ebben a korban a kortárs kapcsolatok fontosabbak, a családinál. "A cél az, hogy a fiatal megtanulja saját magát kontrollálni, és ne a szülő tegye. Érezze a fiatal, hogy most lerakja a telefont, mert vannak feladatai is, és amikor végez velük, akkor megint lehet egy kicsit netezni. Ennek persze sok, tabuk nélküli beszélgetés az útja, és a szülőnek bíznia kell a szárnyait bontogató gyerekében" - mondja a pszichológus.
Szerinte a későbbi kezdés sokat javíthatna a teljesítményükön. Kutatások bizonyítják, hogy az első és második órán írt dolgozatok rosszabbul sikerülnek a tanulóknak, mint a 10 óra utániak. A tinik agya este sokkal jobban fog, ha később kelhetnének, akkor a leckét is írhatják később.
A gyerekek fáradtsága arra is visszavezethető, hogy sokkal leterheltebbek, számos különórára, plusz foglalkozásra járnak. Ahogy arról mi is írtunk nemrégiben.
Többször is felvetődött már a kilencórási iskolakezdés, de a megvalósítása nehéz, ugyanis a legtöbb szülőnek reggel 8-ra már a munkahelyén kell lennie. A Pénzcentrum megkérdezte olvasóit a dologról, 12.000 olvasó szavazott, 44 százalékuk örülne a későbbi órakezdésnek, mert gyerekeik mindig fáradtak. 30 százalék szerint a megoldás a fáradtságra, nem a kilencórás kezdés, hanem a korai fekvés. 20 százalék nem tudná megoldani, mert be kell érnie a munkahelyére. Olyan is volt, aki szerint jó ez így, mert a gyerekeknek meg kell edződniük.
Külföldön már több helyen bevezették a későbbi kezdést, és jó eredmények születtek, a gyerekek kezelhetőbbek és eredményeik is javultak.
A szakértő szerint nem érdemes már augusztusban elővenni az előző évi tananyagot, hiszen szeptemberben úgyis ismételnek, inkább pihennie kell a diákoknak.
Fotó Pixabay
Pénzcentrum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?