A cégek többsége idén is ad cafeteriát
A hazai vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafeteria létjogosultságában, az idén mindössze 9 százalékuk nem kívánja fenntartani a béren kívüli juttatások rendszerét.
A vizsgált vállalatok körében többnyire a 2009-es szinten maradnak a cafeteriára költhető éves keretösszegek, tízből egy cég ezen a területen spórolásra kényszerül, 35 százalékuk azonban forrásokat talál arra, hogy az értékkövetés okán bővítse a keretet.
A cégek többsége felismerte, hogy a magánszemély által felhasználható érték a megadóztatott elemek esetében is magasabb, mintha ugyanezt bérként kapnák meg a dolgozók, amellett, hogy a juttatásokkal saját költségeik is csökkennek. Ráadásul azoknál a szervezeteknél, amelyeknél évek óta juttatások egészítették ki a bérjövedelmet, megfigyelhető, hogy a cafeteria mára "járandósággá" vált a dolgozók szemében. Eltörlése egyértelműen negatív hangulatot eredményezne, különösen az alacsony keresetűek körében.
A felmérés készítői utaltak arra, hogy január 1-jével megszűnt az adómentessége azoknak a juttatásoknak, amelyek a foglalkoztatók által kínált juttatási rendszerek palettáját évek óta meghatározták. Ez alól egyetlen kivétel a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat.
Kedvező változás a 2010-ben hatályba lépett adószabályok közül, hogy a munkáltatói lakáscélú támogatás mértéke ötévente ötmillió forintra emelkedett. Az adott értékhatárig nyújtott juttatás adóterhet nem viselő járandóságnak minősül.
A kutatók szerint ezek a juttatások ösztönző, motiváló szerepük mellett a költséghatékonyság miatt lettek egyre kedveltebb elemei a kompenzációs csomagoknak, s 2007-ig szinte korlátlan lehetőséget nyújtottak közteher nélküli extra bevételek juttatására és szerzésére.
Poór József egyetemi tanár, a kutatás vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a cafeteria térhódításának 2009-ig gyakorlatilag csak az adómentességet szabályozó újabb és újabb kritériumok, s az ezzel járó komoly adminisztrációs terhek szabtak határt, így azt egészen a múlt évig bezárólag a megkérdezettek közül 10 cégből 9 valamilyen formában beépítette javadalmazási stratégiájába.
A cafeteria keretein kívül nyújtott leggyakoribb juttatások a munkavégzéshez kötődtek. A legelterjedtebb a magáncélú használatot is engedélyező mobiltelefon-költségtérítés volt, szintén gyakorinak számított a képernyő előtti munkavégzéshez használt védőszemüveg árának a megtérítése.
Marjai Boglárka, a Cafeteria Plaza tanácsadójának tapasztalatai szerint amíg a cafeteria-rendszerek bevezetésének legfőbb mozgatórugója korábban a dolgozói elkötelezettség és elégedettség növelése, az adómentes elemekkel elérhető megtakarítási lehetőség volt, ma a cégek már egyre kevésbé gondolják, hogy a béren kívüli juttatások szerepet kapnak a dolgozók megtartásában, vagy akár a munkáltatói "brand" megítélésében. A cafeteria ma már egyszerűen hozzátartozik egy versenyképes kompenzációs csomaghoz, ezáltal nem igazán növeli egy vállalat munkáltatói presztízsét.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei... Teljes cikk
Ha kiderül a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, hogy a munkavállalónak szemüveg szükséges a képernyő előtti munkavégzéshez, akkor azt a... Teljes cikk
Közeledik az iskolakezdés, ami a családoknak akár százezer, de gyermekenként biztosan több tízezer forint nagyságú kiadás is lehet. Hogyan segíthet... Teljes cikk
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 1 hete
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 2 hete
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 3 hete
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 4 hete
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 1 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 1 hónapja
- Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson 1 hónapja
- Felmérés: a fiatalok a TikTok és az AI segítségével tájékozódnak a juttatásokról 2 hónapja
- Óriási akciót hirdet a Penny: pluszkedvezményt kap, aki nyugdíjasutalvánnyal fizet 2 hónapja
- Akár 50 ezret is érhet, ha minden nap bejárunk dolgozni – így működik a jelenléti bónusz 3 hónapja
- Így adózik a csekély értékű ajándék 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?