A Ciba Chemicals világszerte 2500 főt bocsát el
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA svájci székhelyű Ciba Speciality Chemicals AG, a világ legnagyobb műanyag-színezék gyártója a következő három évben nemzetközi szintű, drasztikus létszámleépítést lát szükségesnek. A legfrissebb jelentések szerint a legtöbb alkalmazottat az európai egységektől bocsátják el.
A világ legnagyobb műanyag-színezék gyártójának számító svájci székhelyű Ciba Speciality Chemicals AG vezetősége bejelentette, hogy nemzetközi szinten 2500 dolgozójától válik meg az elkövetkezendő három év folyamán.
Armin Meyer a Ciba vezérigazgatójának bejelentésében elhangzott, hogy a legtöbb alkalmazottat Európából bocsátják el, számszerűsítve 1600 főt, további 300 főt Ázsiából, 600 dolgozót pedig az Egyesült Államokban lévő egységeikből küldenek el. A Forbes tudósítása szerint a vállalatvezetőség emiatt a 2009-ig tartó elbocsátási program miatt 300 millió svájci frankot, azaz mintegy 52 milliárd forintot kénytelen az átszervezésekre költeni.
A vezérigazgató a sajtót úgy tájékoztatta, hogy a tömeges elbocsátásra azért kerül sor, mert a cég a tavalyi 146 milliárd frankos nyereségével szemben idén 202 milliós veszteséget produkál, amelyet már nem tudnak az áremelésekkel sem kompenzálni. A cég menedzsmentje mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a leépítések ellenére az év első hónapjaiban megindult kedvező vállalati növekedési tendencia az elkövetkezendő években erősödni fog.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?