A dolgozók bevonása a folyamatfejlesztés alapeleme
Ahhoz, hogy az értékteremtésben szerepet játszó folyamatok fenntarthatóan működjenek, és fejleszthetők legyenek, a vállalkozásnak rendelkeznie kell azzal az úgynevezett "kritikus tömeggel", vagyis minimális létszámú és szükséges szaktekintéllyel rendelkező munkavállalói csoporttal, akik nemcsak munkaidőben, hanem akár a munkaközi szünetekben is készek gondolatokat ébreszteni a többiekben.
Akárcsak a mesében... hoztunk is ajándékot, meg nem is, lean-ezünk is, meg nem is. E gondolat mögött a LeanCenter által indított felmérés eredménye áll, melyben arról faggatták a látogatókat, hogy vajon a vállalatuknál mennyien érzik magukénak a lean elveit, illetve azok használatának és követésének szükségességét.
A humán tőke hatékony kihasználása
A napjainkban egyre kiszélesedő hitelválság is szükségessé teszi a karcsúsítás elveinek fokozott alkalmazását. Minden üzleti vállalkozás alapvető célja, hogy a piacon való megmaradás érdekében egyre okosabban, szervezettebben működtetett folyamatokkal állítsa elő értékeit. A Toyota termelési rendszere, a Toyota Production System jogosan kapta meg nemrég a "Thinking Production System" módosított elnevezést (forrás: Concordia). Az emberi szellemi erő kihasználása, vagy inkább felhasználása a kérdéskör alfája és omegája.
Ahhoz, hogy az értékteremtésben szerepet játszó folyamatok fenntarthatóan működjenek, és fejleszthetők legyenek, a vállalkozásnak rendelkeznie kell azzal az úgynevezett "kritikus tömeggel", vagyis minimális létszámú és szükséges szaktekintéllyel rendelkező munkavállalói csoporttal, amelyre támaszkodva a piaci körülmények jelentette változások kezelhetők. Nem szabad elfelejteni, hogy a kaizen elvekre igazán nem akkor van szükség, amikor a válság már a nyakunkon van, hanem ezen elvekre építve kell a megelőzés érdekében folyamatosan fejlesztenünk és kézben tartanunk a folyamatainkat. Folyamataink fejlesztése magában hordozza a változás és változtatás szükségességét, melyet kollégáink a maguk bőrén is éreznek a mindennapokban. Legyen az akár pozitív vagy akár negatív változás, mindenképp érzelmeket vált ki.
Nem elég tanítani
Ha fenntartható változtatást akarunk elérni, a legjobb, ha minél nagyobb létszámú elkötelezett kollégát tudunk magunk mellett. Ők lehetnek azok, akik akár a munkaközi szünetekben is készek gondolatokat ébreszteni a többiekben, elültetni pár hasznos gondolatot a fülekben. Szükség van rájuk, hiszen a lean működtetése mögött rejlő szükséges alapoktatások nem elegendőek. Egy oktatás során hallott, megtanult okosságok általában 10-20 százaléka marad meg maradandóan a hallgatóságban. Annak érdekében, hogy a tananyagból valódi tudás, illetve magunkénak vallott látásmód (vagy nevezzük filozófiának) váljon, a nap nagy részében figyelnünk kell a részletekre.
A LeanCenter felmérésének eredménye azt mutatja, hogy a vállalatoknál általában a létszám 5-15 százaléka vallja magáénak a lean elveit, és kész is tenni érte proaktívan. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy száz fős vállalatnál 5-15 munkavállaló az, aki kész tenni a jobbításért, észreveszi a veszteségeket és hangot ad észrevételeinek. Ők azok, akik a vállalat lean-motorját képezik, legyenek akár felsővezetők vagy beosztottak. Ideális esetben ennek a létszámnak sokkal magasabbnak kéne lennie, hiszen közös érdek a versenyben maradás, a veszteségek megszüntetése. Elvégre minden ki nem mondott szó, meg nem valósított munkavállalói jó ötlet kidobott pénzt jelent a vállalkozás számára.
A sikerhez elengedhetetlen a lean
A felmérés üzenete egyértelmű: erősen dolgozni kell a lean terjesztésén és a munkavállalók bevonásán. Az embernek, mint a lean folyamatok alapvető tényezőjének és értékének, húznia kell a lean iránti igényeket is. Márpedig a munkavállalók motiválása, bevonása pedig egyértelműen menedzsmenti feladat és szerepkör. A következő év hajnalánál nincs is jobb idő elkötelezni magunkat a lean mellett, vagyis hogy bevonjuk beosztottainkat a döntéshozatal folyamataiba!
Tömpe László
LeanCenter

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?