A folyamatos képzés elengedhetetlen a szállodaiparban
A vendégigények, a technológia és környezet gyakori változásainak kapcsán szinte folyamatosan "kondícióban" kell tartani a szállodák személyzetét. A szezonalítás és a forgalmi ingadozás miatt pedig az alaplétszámot atipikus foglalkoztatással egészítik ki. Bár már számos szolgáltatási folyamat komputeres rendszerek támogatásával valósul meg, a szállodaipar továbbra is rendkívül élőmunka-igényes szektor - foglalta össze a szállodák HR specialitásait Temesvári Zsolt, a Danubius Szállodaüzemeltető és Szolgáltató Zrt. HR szolgáltatások igazgatója.
A Danubius Zrt. HR szolgáltatások igazgatója ugyanakkor a szektor specialitásaként kiemeli, hogy ebben a szakmában igen nagy hangsúlyt kap a kiválasztás, a különféle kritériumoknak való megfelelés, annak érdekében, hogy a frontvonalban dolgozó, vendégekkel rendszeresen érintkező munkatársak szakmailag kellőképpen felkészültek legyenek, beszéljenek idegen nyelveket és a vendégekben mindig pozitív benyomást keltsenek.
A munkaidő-gazdálkodás a szállodai HR tevékenység egyik kulcsfontosságú feladata. Igen komoly szervezést igényel, hiszen egy szálloda folyamatos üzemben működik, és akár hajnali háromkor is érkezhet vendég, akinek fogadásáról ezen késői órán is magas színvonalon kell gondoskodni. A beosztások elkészítése nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a törvény a 24 órás nyitva tartással működő "üzemekben" sem tesz kivételt.
"Vagyis, a törvénynek megfelelően a napi munkaidő nálunk is maximálisan 12 óra, e mellett a szabadság, a szabadnapok és a pihenőidő kiadása is csak szabályosan történhet. Ez igen komoly "logisztikai" feladat, különösen, ha egy hotel teljes kapacitás-kihasználtsággal üzemel. Nem egyszerű viszont a kötelező munkát úgy megszervezni, hogy a törvényeknek maximálisan megfeleljünk, de akár az egyedi vendégigényeknek is eleget tudjunk tenni. A Danubius nem az a kategória, ahol a lámpák leoltásával hozhatjuk vendégeink tudomására, hogy vége a mulatságnak" - magyarázza a HR szolgáltatások igazgatója.
A szállodák a szezonalítás és a meglehetősen hektikus forgalmi leterheltség miatt (pl. üdülési szezon, vagy a hét közepén erős rendezvényforgalom, a hét többi napján alacsony kihasználtság) a munkaerő-gazdálkodás terén igyekeznek minél hatékonyabban kihasználni az atipikus foglalkoztatási formákat, azaz a részmunkaidőt, az egyszerűsített foglalkoztatást és a munkaerő-kölcsönzést. Az előbbiekből értelemszerűen adódik, hogy a munkaviszonyban álló "belsős" létszámot nem a csúcs időszakok létszámigényéhez kell, illetve gazdaságos igazítani.
A Danubius Hotels Group szállodái az évek során ráálltak egy optimális, állandó "belsős" létszámra, amely körülbelül 30-50 százalékos kapacitás-kihasználtság mellett alkalmas a munkaerőigény lefedésére. "Ennél nagyobb forgalom esetén, illetve a szezonális csúcsok lefedésére előszeretettel alkalmazzuk az atipikus foglalkoztatási megoldásokat" - mondja Temesvári Zsolt.
A szállodaiparban nagyon nagy hangsúlyt kap a képzés, továbbképzés, mert mind a szállodai (szoba), mind pedig a vendéglátó (étterem, rendezvény) területeken folyamatos a megújulás, az innováció, amit a munkatársak felkészültségének követnie kell. "Ha csak a gasztronómia modern irányzatait, a konyhatechnológia újdonságait, vagy épp a korszerű tálalási trendeket vizsgáljuk, bárki beláthatja a folyamatos képzés fontosságát" - állapítja meg a szakember.
A HR igazgató kiemeli: bár ma már sok szállodai folyamat és szolgáltatás a komputertechnika támogatásával valósul meg (internetes foglalás, szállodai nyilvántartó szoftverek stb.), a szállodaipar továbbra is rendkívül élőmunka-igényes szektor, ezért a képzés, továbbképzés jelentősége meghatározó.
"Mind a vendégigényekben, mind pedig a technológiában számos változás ment végbe az utóbbi évtizedekben. Mindezek ellenére a szállodaipar talán legfontosabb jellegzetessége megmaradt, ez pedig nem más, mint a személyes kontaktus fontossága a vendég és az őt kiszolgáló munkatárs között. Azon túlmenően, hogy a vendégek milyen környezetbe érkeznek, illetve milyen körülmények között tartózkodnak a szállodában, a munkatársainkkal való személyes kapcsolat minősége az elégedettségük alapvető kritériuma is, ez utóbbi pedig a tevékenységünk sikerének a kulcsa. Felismertük tehát, hogy a vendégek megelégedettsége nagyban függ a számukra szolgáltatásokat nyújtó munkatársak elégedettségétől, igaz tehát a Hilton régi szlogenje, miszerint nincs vendégelégedettség, a munkatársak elégedettsége nélkül" - meséli Temesvári Zsolt.
A munkatársak elégedettségének érdekében a Danubius Hotels Group évek óta nagyon komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a munkatársai felé irányuló HR szolgáltatások valóban magas színvonalúak legyenek. A terület többszöri átszervezése, racionalizálása és számos funkció központosítása után - a szolgáltatási elv szem előtt tartásával és a HR szolgáltató központ minden humánpolitikai funkcióra kiterjedő támogatásával - az összes szállodában felkészült személyügyi munkatárs áll a szállodai munkatársak rendelkezésére, ügyintézéssel, tanácsadással segítve mindennapi munkaelégedettségük megvalósulását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Tiltás a kicsiknek, kiskapu a nagyoknak? Airbnb-botrány Terézvárosban 3 hónapja
- Ez a cég veszi át a Hervist: több száz hazai munkavállaló kerül új kézbe 5 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja
- Új HR stratégiai és szolgáltatási vezető a Danubius Hotels-nél 5 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 6 hónapja
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 7 hónapja
- Éleslátás adómentesen: így juthat a munkához szükséges szemüveghez a munkavállaló 7 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?