kapubanner for mobile

A Google átláthatóbbá teszi a kiválasztás folyamatát

A Google pár napja indította el új szolgáltatását, a Hire-t, ami elsősorban a jelöltek kiválasztásában (pl. interjú időpontok adása, levelezés, értékelés) segíti majd a munkáltatókat valamint a HR-eseket - írja a BITPort.

A 2017 májusban bejelentett és néhány hete megjelenő Google for Jobs több önálló álláskeresésre használt platform találatait rendezi egy felületre. A héten startoló Hire pedig a jelöltek kiválasztásában lehet majd a munkaadók és a HR-esek segítségére - írja a magazin.

A Hire kis- és középvállalkozások számára készült termék, amely elsősorban a cég egyéb irodai alkalmazásaival (levelezés, naptár) együtt lehet versenyképes alternatívája a már létező ilyen szoftvereknek. A Google-nél úgy gondolják, hogy utóbbiak használata sokszor nehézkes és rengeteg felesleges adminisztrációval jár, ami végső soron komoly költségként jelentkezik a vállalkozásoknál. Ezt a folyamatot szeretnék a lehető leggördülékenyebbé tenni a Hire és az ideális esetben már amúgy is használt G Suite termékcsalád szoros integrációjával.

Az egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető szolgáltatással például az interjúztatásért felelős kolléga egy felületen elrendezheti a kiválasztott jelöltek és az őket kérdező belső emberek találkozásait. Az interjúztatók naptárát látva megtalálhatja a megfelelő idősávokat, azokhoz aktuálisan szabad tárgyalókat rendelhet, majd az egészről egy gombnyomással mindenkinek emlékeztetőt, meghívót küldhet.

Vagy például ha egy állásra jelentkezőnek a Hire felületén ír üzenetet a cég munkatársa, akkor az a Gmailben is automatikusan szinkronizálódik és mindkét helyen ugyanazt láthatja az adott kolléga.



A Hire-ben értékelni, kommentálni is lehet a leendő új munkatársak eddigi eredményeit, interjúkon, teszteken mutatott eredményeit. Ezekből pedig a Sheets eszköztárával elemzésre alkalmas kimutatásokat, jól áttekinthető vizualizációs ábrákat lehet készíteni mindenféle komolyabb emberi beavatkozás nélkül.

Bár a Hire kifejezetten kkv-k számára készült, az árazása nem publikus. Az érdeklődők demóra jelentkezhetnek be, ami után megkapják a Google árajánlatát.

BITPort
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő?

Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk

Új kutatás: Az AI nem levesz a terheinkből, hanem rátesz még egy lapáttal

Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk