kapubanner for mobile

A hajvágás és a smink hatalma

Rózsa Magdolna családsegítő és szépségápoló szakembert Sierra Elvirában értük utol, ahol egy alapítvány szociális szépségszalonjában dolgozik önkéntesként az idén nyáron.

Rózsa Magdolna a Tükörkép Műhely vezetője, ami a hetedik kerületi Masni mintájára jött létre, ahol több szociális munkás, valamint megbízásos szerződéssel egy kozmetikus, egy fodrász és egy manikűrös dolgozik.

Az ötletet egy francia szociális szépségszalonról írt cikkből vették, amit Rózsa Magdolna meglátogatott. A szalon létrehozását Szabó Rebeka szociális ügyekért felelős alpolgármestere javasolta 2016-ban a zuglói képviselő-testületnek, amely megszavazta a kezdeményezést. A Tükörkép Műhely a Zuglói Önkormányzat finanszírozásával jött létre, és a kerületi család- és gyermekjóléti központ működteti. Magdolna éppen kapóra jött, ő ugyanis az egyetemi gyakorlatát töltötte ebben a családsegítőben, és már régóta végzett hasonló tevékenységet önkéntesként.


Saját tapasztalatai miatt is kezdett el segíteni



A Tükörkép Műhelyben ingyenes kozmetikai, fodrászati és kézápolási kezeléseket vehetnek igénybe a zuglói ügyfelek. Célcsoportja főleg az aktív munkavállalói korosztály, de az idős emberek is kérhetnek segítséget: ha igénylik, őket otthonukban keresi fel a szociális munkás. Magdolna szívesen látja azokat a kamaszokat, akiknek gondot jelent egy hajvágás kifizetése.

„17 éve vagyok kozmetikus, 10 éve pedig fodrász. Két gyerekem van, akiket egyedül nevelek, és én magam is kerültem már az életem során kilátástalannak tűnő helyzetbe. Ezeket a tapasztalatokat a munkám, a tanácsadások során jól tudom kamatoztatni, értően tudok beszélgetni a vendégekkel. Régebben Brüsszelben éltem, és kozmetikusként dolgoztam. Amikor hazaköltöztünk, akkor természetes volt számomra, hogy megpróbálok segíteni az embereken, jártam anyaotthonokba, szállókra, gyermekotthonokba önkéntesként hajat vágni. Később beiratkoztam az egyetemre, hogy szociális munkásként még többet is tehessek” - mondta Rózsa Magdolna.


Sokat számít az első benyomás és a pályázó önbizalma



A szolgáltatásokat elsősorban a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfelei, valamint egy zuglói Családok Átmeneti Otthon lakói veszik igénybe. Ehhez szépségápolási kupont igényelhetnek egy gondozási terv részeként, amelyet a családsegítőjük (tanácsadójuk) dolgoz ki a számukra.

Rózsa Magdolna kiemelte, hogy sokat számít az álláskereső külső megjelenés az állásinterjúkon, hogy jó benyomást tegyen a munkáltatóra, és a saját önbizalmát is erősítse. Természetesen minden vendégnek örülnek, azonban ha valamelyik látogatójuk munkát talál, és már ki tudja fizetni a szépségápolás díját, nem tér vissza hozzájuk a műhelybe, hanem saját erőből oldja meg, hogy ápoltan jelenhessen meg a munkahelyén.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A hajvágás és a smink hatalma
2. oldal - Spanyolországban így megy ez
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek