A hatékonyság kulcsa a tudatos HR
Teljesítmény-orientált szervezeti kultúra, hatékony létszámgazdálkodás, innováció, tehetségmenedzsment rendszer - többek között ezek jellemzik a leghatékonyabb magyar vállalatokat. A Profiles Hungary 370 céget térképezett fel, hogy megtudja, milyen HR tényezők határozzák meg a munkavállalók teljesítményét.
Valamennyi cégről elmondható, hogy tudatos HR stratégiát működtet, a titkuk azonban az adott beruházás megtérülésében rejlik - magyarázza a kutatás eredményeit Trizna Júlia. Vagyis a humán stratégiák nagyon is megtérülnek ezen vállalatok számára, természetesen lehet, hogy nem egy nap alatt, hiszen ennél hosszabb időre szól a befektetés, ám busásan megtérül. Legalábbis ezt bizonyította be objektív adatokkal a kutatás is.
Mi jellemzi az energiaszektort?
Ha hatékonyan működnek a dolgozók, az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy elégedettek a munkahelyükkel és szeretnek ott dolgozni. Ez különösen igaz az energiaszektorra, ahol rendszeresen kerülnek ki legjobb munkahelyi gyakorlatok. Mint arról korábban már írtunk, (HR Portal, 2009. november 17,
A top munkahelyek is leépítenek ) az energiaszektorban dolgozók többségét jellemzi, hogy sokáig szeretne maradni a vállalatánál, elégedett a juttatásokkal, erősen kötődik a vállalathoz. Ezen a területen kevesebb a stressz, rugalmas a munkavégzés, jobban össze tudják egyeztetni a munkát és a magánéletet a dolgozók, hátránynak tartják ugyanakkor, hogy kevésbé kihívó feladatokat kapnak és ritkább a visszajelzés, a dicséret.
1. MOL Energiakereskedő Kft.
2. MVM Trade Zrt.
3. E.ON Földgáz Trade Zrt.
4. Hansa Kontakt Kft.
5. Panrusgáz Gázkereskedelemi Zrt.
6. E.ON. Földgáz Storage Zrt.
7. Atel Csepeli Vállalatcsoport
8. British American Tobacco Magyarország Kft.
9. DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft.
10. Glencore Grain Hungary Kereskedelmi és szolgáltató Kft.
Fókuszban a humán területek
A kutatás eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy az egyik legfontosabb tényező, amely hatékonyabbá teszi ezeket a vállalatokat az átlagostól, hogy jól kezelik a pénzügyeket és kiemelten foglalkoznak a humán területekkel. A HR hatékonysága azonban attól is függ, hogy a személyügyi osztály egy munkatársa hány embert szolgál ki. Hazánkban átlagosan 100-130 munkatárssal foglalkozik egy emberi erőforrás szakember, míg a fejlett ipari országokban csak 85-120 dolgozóval. Vagyis minél kevesebb ember jut egy HR-esre, annál elégedettebbek lesznek a dolgozók, annál jobban működnek a humán funkciók.
A Profiles felmérése is ezt bizonyítja, ugyanis a leghatékonyabb vállalatokra jellemző, hogy kevesebb emberrel is beérik: általában optimális létszámmal működnek és nagy figyelmet fordítanak a személyzeti költségekre. Óvatosan kezelik a létszámnövelésre vonatkozó kéréseket és feleslegesen nem vesznek fel új alkalmazottakat. Jellemző rájuk, hogy inkább költenek technológiai megoldásokra vagy képzésekre, ha ezzel csökkenteni tudják a létszámot vagy mérsékelhetik a létszám növekedését.
Munkahelyi elégedettség: sok múlik a HR-en
A dolgozók elégedettségét jelentősen befolyásolja a személyzetis kollega munkája, nevezetesen, hogy mennyire volt elérhető, amikor szükség volt rá, milyen gyorsan reagált a felmerülő igényekre. Megszorítások idején is csökkenthetik a feszültségeket, hiszen számos eszköz áll a HR rendelkezésére, amivel enyhíteni tudják ezeket. A humán szakemberek sokat tudnak tenni azért, hogy a munkavállalók jobban érezzék magukat, elégedettebbek legyenek. Ha nem állnak rendelkezésükre az anyagi ösztönzők, lehet, nincs motiváló kompenzációs rendszer, élni tudnak például az értékelés, a visszajelzés; a karrierút-tervezés eszközével.
A dolgozók és a vezetők is hatékonyak
Ugyanakkor az eredményesebben működő vállalatok a szervezet minden szintjét érintő, világosan megfogalmazott stratégiai célokkal rendelkeznek és ehhez igazítják a teljesítmény mérését is. Átlátható tehát a stratégia és a szervezeti struktúra is - világít rá a felmérés. Közös jellemzője még a sikeres vállalatoknak, hogy a dolgozók mellett a vezetők is eredményesek, értik és átlátják a vállalat aktuális kultúráját.
Könnyen áthidalják a váratlan helyzeteket
Nagyra értékelik az egyéni kezdeményezőkészséget és a magas szintű csapatmunkát, emellett a versenytársakkal szemben rugalmasabban tudják kezelni a szokatlan körülményeket, például ha egy speciális projektet kap a vállalat, ha csúcsszezonban kell helytállni, vagy ha egy alkalmazottnak váratlanul távol kell maradnia. Ezért például megfelelő képzéseket biztosítanak a dolgozóknak, hogy rövidebb időszakokra helyettesíteni tudják egymást, ha pedig átmenetileg több dolgozóra lenne szükség, megvannak azok a forrásaik, ahonnan szerződéses és ideiglenes munkavállalókra tehetnek szert - derül ki a kutatásból.
Nyílt párbeszéd és csapatszellem az innovációért
Tehetségmenedzsment, ergonomikus, kellemes munkakörnyezet, versenyképes fizetés - ezek mind elérhetőek a dolgozóknak, akiktől cserébe elvárják a kiemelkedő teljesítményt és a több munkaórát.
A hatékony vállalatok számára kiemelt jelentőséggel bír a tudásmegosztás és az innováció, amely az egész szervezetre jellemző. Az innovációs lehetőségek felismeréséhez biztosított a nyílt párbeszéd és a csapatszellem, a felsővezetők általában arra biztatják az alkalmazottakat és a vezetőket, hogy osszák meg egymással az elképzeléseiket. A kutatás szerint a hatékony vállalatok folyamatosan újítanak, és általában igaz rájuk, hogy az elképzeléseket sikeresebben valósítják meg, mint a versenytársaik.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Magyarországnak 2026. június 7-ig kell bevezetnie az Európai Unió 2023/970 számú bértranszparencia irányelvét a nemzeti jogba, ami jelentős... Teljes cikk
Az ipari termelés visszaesése a legnagyobb magyar cégek létszámadataiban is visszatükröződik. Januárról februárra több autóipari vállalat... Teljes cikk
A fiatalok nem tűrik, hogy a kollégák lenézzék őket vagy a vezető tiszteletlen legyen velük, ahogy azt sem, ha úgy érzik a munkahely kihasználja... Teljes cikk
- HR standup - Litkai Gergely: Személyzeti ügyek 2 hete
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 1 hónapja
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 1 hónapja
- "Drámai a helyzet", több száz munkahely került veszélybe a parajdi sóbányánál 1 hónapja
- Díjazták a legjobb magyar egyetemeket 1 hónapja
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 2 hónapja
- A világ élvonalában? - újabb mérföldkő a Semmelweis Egyetem történetében 2 hónapja
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 2 hónapja
- Ezt a hibát ne kövesd el generációs témában: itt a friss kutatás 2 hónapja
- Mental Liget- A munkahelyi mentális jóllét fesztiválja cégvezetőknek és HR szakembereknek a Magyar Zene Házában 2 hónapja
- Átadták az akkumulátor-alkatrészgyárat - 60 új munkahely jött létre 2 hónapja