A hazatérők között több a diplomás
A 2005 és 20011 között külföldről hazatértek kétharmada 40 év alatti, tehát fiatal és aktív. Ráadásul a hazai átlaghoz képest magasabb arányban vannak köztük a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is, derül ki a KSH elemzéséből, amiről a vg.hu ír.
A hazai lakosság 5,5 százaléka élt már legalább egy évet külföldön, derül ki a KSH adataiból. Míg a teljes népességben 17 százalék a diplomások aránya, míg a hazatérők között 45,3 százalék. A tendencia azonban csökkenő: mert míg a 2005-ben hazatérőknek 47,1, addig a 2011-ben hazatérőknek 37,3 százalékát tették ki a diplomások.
Akik a rendszerváltás után jöttek vissza, azoknak a 60 százaléka volt foglalkoztatott, ami jóval meghaladja a teljes népességen belüli 40-es értéket. Ugyanakkor a a munkanélküliek hányada is valamivel magasabb volt a hazatérők csoportjában. A legtöbb hazatérő Budapesten lakott a népszámláláskor, amelynek adatait az elemzés feldolgozta.
vg.hu