kapubanner for mobile

A jelenlegi finanszírozással nem fenntartható az egészségügyi rendsze

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Orvosi Kamara támogatja az egészségügy átalakítását, azonban végrehajthatóság tekintetében problémákat lát a finanszírozásban, írja a Napi.hu.

Éger István a MOK elnöke jó lépésnek tartja az alapellátás megerősítését, azonban jelenleg nem látja a finanszírozási hátterét a lépésnek, amely diagnosztikai eszközöket igényel illetve további humán erőforrást.

Éger szerint a 2013-ban elkezdett bérfelzárkózatatást folytatni kell, különben a migráció fellángolása mellett az is erősíti az orvoshiányt, hogy egyre több szakorvos választja a közfinanszírozott helyett a magánellátást. Jelezte, hogy szükség lenne a műszaki és gazdasági területen dolgozók bérének rendezésére is.

Tudomásul kell venni, hogy a GDP 4,5 százalékából nem fenntartható a rendszer és a legjobb programok is süllyesztőre vannak ítélve. A működtetésre több száz milliárd forinttal több kellene, hangsúlyozta a MOK elnöke. Ugyanakkor szerinte az államosítástól nem kell tartani, mert a döntéshozók deklarálták, hogy nincs ilyen szándékuk.

Napi.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek