A lányok jobbak matekból - akkor miért nem mennek mérnöknek?
A műszaki továbbtanulási lehetőségek iránt a fiúk érdeklődnek jobban, dacára annak, hogy a matematikai eredményeik általános összevetésben a lányoknak jobbak. Utóbbiak viszont az erős természettudományos ismereteikre építve STEM helyett az egészségügyi szakokat részesítik előnyben, amikor felsőoktatási intézményt választanak - derül ki Becsei Lilla pályaorientációs szakember országos kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
„Fontos látnunk, hogy a műszaki felsőoktatásból kikerülő, pályakezdő fiatalokat, hogyan lehet a leghatékonyabban integrálni a munka világába a vállalatoknál. Becsei Lilla EJMSZ-szel együttműködésben elkészült kutatása ehhez ad támpontokat. Kitűnik belőle, hogy a megfelelő anyagi kondíciók biztosításán túl olyan környezetet, munkahelyi viszonyokat preferálnak a pályakezdők, ahol érvényre juthatnak a saját meglátásaik, szárnyalhat a kreativitásuk és támogatást, ösztönzést kapnak a vezetőiktől, kollégáiktól a feladataik megoldásában. Ezek olyan munkaértékek, amelyek a vállalatok számára is a hosszútávú együttműködések alapjait jelentik” – állapította meg dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke.
A szövetség vezetője szerint jelenleg a kutatás azon megállapításaira kell sürgős válaszokat adni az iparnak és a felsőoktatásnak egyaránt, ami alapján az látszik, hogy
a 12. osztályosok körében a STEM pályák kevésbé vonzóak.
Az okok sokrétűek. A tanulmányi eredmények által megragadható lehetőségek, az érdeklődési kör átalakulása mellett számos olyan életesemény is befolyásolhatja a pályaválasztási döntést, mint a családot ért változások (válás, költözés stb.). Különösen a lányoknál érezhető visszaesés, aminek többek között az is magyarázata, hogy
kevés női mérnökkel találkoznak szűkebb és tágabb környezetükben.
Minta hiányában maguk sem gondolkodnak műszaki karrierben, sokkal inkább vonzza őket a kiváló természettudományos tárgyakból szerzett osztályzataikra alapozva az egészségügyi felsőoktatás, köztük az orvosi, gyógyszerészeti szakok.
Az EJMSZ elnöke megjegyezte, hogy Becsei Lilla hiánypótló kutatása mind az ipar, mind az oktatási intézmények képviselői, valamint a döntéshozók számára egyértelmű jelzést adnak arra, hogy
fokozni kell a műszaki pályaorientációt támogató kezdeményezéseket.
Ennek megfelelően a szövetség folytatja is a gyárlátogatások szervezését, hogy a fiatalok a valódi mérnökökkel, műszaki szakemberekkel találkozzanak és rajtuk keresztül pontosan megismerjék ezeknek a szakmáknak az előnyeit, szépségeit, fő jellemzőit. Ez a program az egyik legnépszerűbb náluk a diákok körében, amit jól jelez az, hogy az elmúlt 10 évben több ezer diákot vittek el a tagszervezeteikhez gyárlátogatásra.
Mindemellett az EJMSZ idei évtől elindította a Női mérnök leszek programját is, aminek keretében eddig 250 középiskolás diáklánynak mutatták meg, hogy a nők hogyan állják meg a helyüket a férfiasnak gondolt mérnöki munkakörökben. Továbbá az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség a diákok kompetenciáinak felmérésével és visszajelzésével megerősítést ad arról, hogy ki alkalmas műszaki pályára, míg az EJMSZ Iskola Díjjal megjutalmazzák azokat az oktatási intézményeket, amelyek – tanórán belül vagy kívül - sikeresen adják át a fiataloknak a természettudományos tárgyak tudásanyagát. Ezeket a jó gyakorlatokat a többi iskolával is megismertetik, valamint a középiskolai pedagógusok számára segédleteket készítenek, hogy az elméleti ismeretek valóságos példákon keresztül elevenedhessenek meg a tanórákon. Végül, de nem utolsó sorban az EJMSZ Pályaorientációs Mentorprogram során mentorokat biztosítanak a középiskolások mellé, hogy segítsék őket a sikeres felsőoktatási felvételi letételében és a mérnökké válásban. Ebben a munkában a szövetség szívesen lát minden támogatót, ezért továbbra is várják tagjaik közé a hosszútávon gondolkodó, a jövő mérnöknemzedékeinek kinevelése mellett elkötelezett cégeket, hogy a közös erőfeszítéseik révén előbb - utóbb tényleg megszűnjön a magyarországi mérnökhiány – fogalmazott dr. Ábrahám László.
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Évek óta hatalmas összegeket fektetnek a vállalatok a munkavállalói jólétbe, mégis sok helyen tartósan magas a kiégés és a fluktuáció. Carol... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk
Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 4 hete
- QA Engineer 1 hónapja
- Olyanok vagyunk, mint egy karmester: vezényeljük hazánk légiforgalmát 2 hónapja
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hónapja
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 2 hónapja
- Ajándékok anyák napjára: fejezd ki szereteted kreatívan 3 hónapja
- Nem kiégésből, hanem szerelemből: 20 év HR után lakberendező lett 5 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 5 hónapja
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 6 hónapja
- Manufacturing Engineer 6 hónapja
- Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?