A legjobb munkahelyek könnyebben tartják meg a dolgozókat
91 hazai cég 44 ezer munkavállalójával végzett felmérése alapján a vállalat 16. alkalommal adta át az Aon Legjobb Munkahely Díjakat. Az idei 10 győztes a gyógyszeripar, a kereskedelem, valamint az IT és a telekommunikációs szektor képviselői lettek. A legjobbakat elhúztak az „átlag cégek előtt”: ők könnyebben tudják megtartani a dolgozókat, akik azt érzik, hogy érdemes a cégért dolgozni, hiszen megbecsülik őket és több munkáért több fizetést is kapnak.
A Legjobb Munkahelyek 25-30 százalékponttal eredményesebbek a magyar átlagnál. A legnagyobb különbség az, hogy hogyan vélekednek a saját vállalatuk tehetségvonzó képességéről. Míg a legjobbaknál a megkérdezettek 72%-a vallja, hogy a tehetségeket könnyebben megszerzik és a nyitott pozíciók betöltése nem jelent számukra gondot, addig az átlagnak mindössze 43%-a mondhatja el magáról ugyanezt.
A Legjobb Munkahelyeknél a felsővezetést is sokkal pozitívabban értékelik. 84%-uk ért egyet azzal, hogy a felsővezetők eredményesen vezetik a vállalatot és az embert tekintik a legértékesebb erőforrásnak. Ezek a cégek jobban elismerik a kiemelkedő teljesítményt, a munkavállalók úgy vélekednek, hogy a teljesítményük közvetlen hatással van a javadalmazásukra, tehát ha jobban dolgoznak, többet is keresnek. Elégedettebbek azzal is, hogy fizetésük mennyire van arányban a munkájukkal és a rájuk bízott felelősséggel. A vállalatot vonzó munkáltatóként értékelik és pozitívabban ítélik meg a munkaerőpiacon betöltött szerepét is.
“A Legjobb Munkahely Programban azok a vállalatok vesznek részt, akik már felismerték, hogy az Employer Branding, vagyis a munkáltatói márkaépítés nem a külső kommunikációnk javításáról szól, hanem a falakon belül kezdődik - mondta Uzsák Éva Virág, az Aon Hewitt Innováció és PR vezetője. Kemény munkával, nap, mint nap tesznek azért, hogy munkatársaikat elkötelezetté tegyék. A Legjobb Munkahely cím hozzájárul az elkötelezett kollégák büszkeségének növeléséhez és egyértelműen megkülönböztet a piacon. Azt hitelesíti a külvilág felé, hogy a vonzó ígéretek nem csupán szavak, hanem a mindennapok során beváltásra is kerülnek.”
A Legjobb Munkahelyek az átlaggal ellentétben folyamatos növekedést tudnak felmutatni, a dolgozók 85%-a elkötelezett a cég felé és azt vallja, hogy mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban teljesítsen.
A szintén duplázó (2015 után idén is) legjobb munkahelynek választott EuroFamily vezetői képzett mediátorok, amely sok esetben hatékonyan segíti a napi konfliktuskezelést. A dolgozók bevonásával választanak vezetőket és külső, független szervezetfejlesztő cég segítségével rendszeresen megkérdezik munkatársaikat arról, hogyan érzik magukat, milyen problémákat látnak és milyen változtatási javaslataik, ötleteik vannak.
Magabiztosabbak és kritikusabbak a munkavállalók
Az elmúlt 5 év adatai alapján egy átlagos magyar vállalatnál a dolgozók 61%-a elkötelezett a cége felé. Ők azok a munkavállalók, akik szívesen ajánlják a munkahelyüket másoknak, nem terveznek állást változtatni és elváráson felül teljesítenek a vállalat céljai érdekében. Bár ez meghaladja mind az európai (55%), mind a globális szintet, mégis csökkenő tendenciát mutat. Idén először ugyanis megfordult a sokéves trend.
„A dolgozók a felmérés szerint 2016-ban már sokkal határozottabbak, magabiztosabbak lettek a munkahely váltást illetően - mondta Venesz-Kormos Judit, az Aon Hewitt Elkötelezettség üzletágának vezetője. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók határozottabbak abban, hogy könnyebben találnának munkát, mint egy évvel korábban. Idén a kollégák 48%-a egyáltalán nem félt kimenni a munkaerőpiacra, ez jelentős emelkedés a korábbi évekhez képest. Ezzel párhuzamosan gyengült kötődés jelenlegi munkahelyükhöz, 38%-uknak egyáltalán nem okoz lelki válságot a váltás.”
Az átlag magyar vállatok is egyre kritikusabbak. A munkaerőpiacon kevésbé tudnak vonzóak lenni a rátermett jelöltek számára, a korábbi évekhez képest nehezebben tudják elérni, megtartani és ösztönözni a tehetségeket és a jó munkaerőt. A kereskedelemmel foglalkozó vállalatok viszont kiemelkednek a tehetségek megtartásában, ők közel 14% ponttal jobbak a magyar átlaghoz képest.
A 250 fő alatti kategóriában a legjobbak:
- Glaxosmithkline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termékek Kft.
- Jungheinrich Hungária Kft.
- Sz+C Stúdió Kft.
- Sodexo Pass Hungária Kft.
A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:
- B.Braun Avitum Hungary Zrt.
- EuroFamily
- Microsoft Magyarország Kft.
Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:
- DECATHLON Magyarország
- Sodexo Magyarország Kft.
- Vodafone Magyarország Zrt.
A szekszárdi építőanyag kereskedés, a szintén Legjobb Munkahely díjat kapott Sz+Cs Stúdió Kft tulajdonosai azért, hogy megtartsák két vezető beosztású kollégájukat, 10%-os üzleti tulajdonrészt biztosítottak a cégben térítés nélkül. A dolgozók munkaidőben járnak THAI CHI és jógaórára, masszőr és masszázságy várja őket az egészség szobában.
A szintén nyertes Microsoft Magyarországnál a munkatársak akkor és onnan dolgoznak, amikor és ahonnan szeretnének. A kérés csak az, hogy elvégezzék a munkájukat.
A Glaxosmithkline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termékek Kft.-nél nagy nyitott térben dolgoznak, ahol nincsenek dedikált irodák, de asztalok sem. A vezérigazgató és a gyakornok egymás mellett ül, de akár minden nap más csapat mellett dolgozhat, és ez általános minden vezetőnél. Ugyanolyan eszközök állnak rendelkezésükre, és az alapvető dolgozói juttatások terén sincs semmilyen különbségtétel. A vezetők így nemcsak láthatóak és könnyen elérhetőek bárki számára, de az információ megosztás is sokkal gyorsabb, többet beszélgetünk, jobban megismerjük egymást a hétköznapokban.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus... Teljes cikk
Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk
Szeptemberről októberre a One Magyarországnál nőtt legnagyobbat a létszám, aminek hátterében három cég beolvadása áll. A BMW-nél a... Teljes cikk
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 2 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 3 hete
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 4 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 4 hete
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 4 hete
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 1 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben