kapubanner for mobile

A Lidl nyitott a túlórára, a Tesco még gondolkodik

Mivel a kereskedelemben jelentős a munkaerőhiány, jól jönne sok cégnek a túlóratörvény módosítása miatti plusz munka. Van aki, még hezitál, más cég nyitott a lehetőségre, de csak ha azt a dolgozó kéri és csak írásban -írja a 24.hu.

A Lidl Magyarországnál az éves átlagos túlóraszám 2018-ban 55 óra volt, ők nem merítették ki a módosítás előtti számot sem. A német multi ennek ellenére engedi a 400 órát, ha a dolgozói valamelyike szeretné. Tehát mint fogalmaztak, egyéni megállapodás alapján a vállalat biztosítja a 400 túlóra lehetőségét a munkavállalók számára 2019. január 1-től.A cég mióta az országba jött, alkalmaz munkaidőkeretet. A szellemi munkakörökben kéthavi, míg a fizikaiknál háromhavi munkaidőkeret van náluk és nem tervezik a hároméves keret bevezetését.

Rajtuk kívül még az Ikea, a Spar, a dm is ugyanígy nyilatkozott a 24.hu-nak. Az IKEA kiváló munkaadó szeretne lenni, és foglalkoztatási irányelvükben rögzítik, hogy egyensúlyra törekednek az üzleti és a munkavállalói szükségletek között, a stabilitást szem előtt tartva. A Sparban 300 órás volt tavaly a túlórakeret az érvényben lévő kollektív szerződés szerint, amin nem terveznek változtatni.

A dm-nél a bolthálózatban és a raktárban is alacsony a túlórák száma, szintén négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak a munkavállalók, általában a munkaidőkeret végén keletkezik a beosztásokból adódóan túlóra. A jelenlegi 250 órás túlórakeret elegendő, nagyon kevesen érik el ezt a számot a vállalatnál, így nem tartják szükségesnek a plusz 150 óra kihasználását a jövőben sem.

Az Auchan nem utasítja el a lehetőséget, de nem is válaszolta azt, hogy bevezetnék. Céljuk, hogy a normális munkaidőben foglalkoztassák a kollégáikat.

A Tesco még hezitál, bár az eddig rendelkezésre álló túlórakeretet országos átlagban nem használta ki. Ugyanakkor azt elismerik, hogy van olyan munkakör nem is egy, ahol a munkaerő-piaci helyzet miatt a túlóra elérheti a 250 órát.

24.hu
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk