kapubanner for mobile

A magyarok fele maximum annyit keres, mint egy szakképzetlen gyári munkás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2022 őszén Magyarországon az összes munkavállaló fele legfeljebb annyit keres, mint amit egy szalag mellett álló, akár már nyolc általános iskolai végzettséggel is betölthető állásra felvett szakképzetlen munkás visz haza. Körülbelül bruttó 400 ezer forintot.

bérek gyári munkás-

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2022 júliusában Magyarországon a (kedvezmények figyelembevételével számított) nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt - írja a G7. A medián az a középérték, amelytől mindkét irányban ugyanannyi adat található.

A KSH által vizsgált cégeknél dolgozó összes munkavállaló között ugyanannyian keresnek 279 400 forintnál többet, mint amennyien kevesebbet. A medián hétköznapi értelemben sokkal jobban mutatja az „átlagos közepet”, mint a számtani átlag, amely jóval nagyobb érték ennél (nettó 332 500 forint volt júliusban).

A 279 ezer forintos nettó fizetés alapesetben 400 ezer forintos bruttónak feleltethető meg.

Mivel az utóbbi időben a magyarországi álláshirdetésekben egyre elterjedtebb a bruttó fizetés megjelölése, nagyon egyszerű kereséssel rövid idő alatt kideríthető, hogy ez tipikusan a gyárakban dolgozó betanított munkások bére, amennyiben két műszakban dolgoznak. A három műszakos, azaz éjszakai munkavégzést is elváró beosztásokban már havi nettó 300 ezer forint fölé lehet menni a műszakpótléknak köszönhetően, tehát az már magasabb is, mint az országos medián értéke.

A két műszakos gyári munka azonban nagyjából beállt a bruttó 400 ezer forintos szint közelébe, kis mértékű regionális és iparági különbségekkel.

2022 őszén Magyarországon tehát az összes munkavállaló fele legfeljebb annyit keres, mint amit egy szalag mellett álló, akár már nyolc általános iskolai végzettséggel is betölthető állásra felvett szakképzetlen munkás visz haza.

A jövő évi minimálbér tárgyalásokkal kapcsolatos legfrissebb információkat ebben a cikkünkben olvashatja.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek